Kollár új pártja

Kollár új pártja

A megszületett gyerekekre fütyülnek.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter és pártbeli főnöke, Boris Kollár bejelentette, megakadályozzák a tizenharmadik nyugdíj eltörlését. A kifizetése idén 440 millió eurót tenne ki, és az előző kormány vezette be a választási kampány hajrájában, egyértelmű szavazatszerzési céllal.
Kollárék harcot hirdettek hát a nyugdíjasokért és immunissá tették magukat a gazdasági adatokkal, az elszegényedési statisztikákkal és a gazdasági katasztrófáról szóló hírekkel szemben. Érthető, hiszen a választási óriásplakátok óta tudjuk, hogy Boris Kollár a szívével gondolkodik. Az agynak így tehát elenyésző szerep jut. De ha már így állnak a dolgok, akkor ideje lenni átnevezni a pártját Család vagyunk helyett Nyugdíjasok vagyunkra.

A megélhetési problémákkal küszködő családok sem Kollárt, sem Krajniakot nem érdeklik. Ha valóban családbarát politikát folytatnának, tán még a szívükkel is értenék a számokat. A szegénység és az elszegényedés a gyerekeket, a kisgyerekes családokat fenyegeti igazán ebben az országban, háromszor nagyobb mértékben, mint a nyugdíjasokat. A statisztikák szerint a gyerekek 20 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, a 65 évnél idősebb nyugdíjasoknak pedig a 7 százaléka. A legveszélyeztetettebb csoportba azok tartoznak, akik egyedül nevelik a gyereküket-gyerekeiket – 37 százalékuknak tartós probléma a havi számlák fizetése. A járvány pedig csak tetézte ezt. Az Egy Szülő civil szervezet adatai szerint az ilyen csonka családok egy része már szó szerint éhezik.

Elsősorban a gyereküket egyedül nevelő anyákról van szó. Mivel az iskolák bezárása miatt otthon kellett maradniuk – ha volt munkahelyük –, egyetlen bevételük az „ápolási járványdíj” és a gyerektartási pótlékok.

A nyugdíjasok ellenben abba a csoportba tartoznak, akiknek egyáltalán nem érintette havi „bevételét” a koronavírus-járvány. Akkor mégis, mi lehet a magyarázat arra, hogy egy Család vagyunk elnevezésű párt nem a családokért, vagy legalább a csonka családokért akar harcolni, hanem a nyugdíjasoknak akar többet juttatni?

Se Krajniak, se Kollár nem piszkálja nap mint nap a koalíciós partnereit, hogy meg kell duplázni a családi pótlékot! Meg a háromszorosára emelni a gyerekgondozási „járványdíjat”! Például olyan szintre, mint Csehországban. Andrej Babiš kormánya úgy döntött, a 13 évesnél fiatalabb gyerekeknél a szülő fizetésének 80 százalékát folyósítja. Szlovákiában ez 55 százalék és 11 év.

A Trend hetilap értesülései szerint egy kormányülésen felmerült, hogy legalább az egyedülálló szülőknek folyósított gondozási díjat emeljék meg a járvány idején, de végül elvetették a javaslatot. Hát igen, jóval egyszerűbb beleírni a kormányprogramba, hogy a család a társadalom legfontosabb sejtje, és kész, el van intézve az ügy.

Csakhogy a valóság azt mutatja, nem a család a legfontosabb, hanem a választó, pontosabban annak is csak a szavazata. Az egyik legjelentősebb szavazótábort pedig a nyugdíjasok alkotják. Az effajta gondolkodás még érthető (bár nem megbocsátható) volt a Smernél: a szavazóbázisa fele nyugdíjas. A jelenlegi kormánypártok támogatói között azonban többségben vannak a fiatalok. A Sme rodina a szavazatai 15 százalékát szerezte nyugdíjasoktól, az OĽaNO csak kicsivel többet, az SaS 10 százaléknyit, csak a Za ľudí szavazótáborában találni 30 százaléknyi nyugdíjast.

A kormánykoalícióban világosak az erőviszonyok, a döntő szó pedig Matovičé. Az egyedülálló szülők támogatásáról semmit nem mondott, a 13. nyugdíjról pedig annyit, hogy talán jobb időkre kell halasztani a kifizetését. Az OĽaNO legelszántabb családi harcosai kizárólag a meg nem született gyerekekkel foglalkoznak a parlamentben, azokkal már nem törődnek, akik a világra jöttek.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?