Kolduló gyerekek

Nem vagyok dühös, csak tehetetlen. Az ember lánya nap mint nap megpróbálhat olyan tűzfalat emelni maga köré, amin nem hatol át a világ zaja, ahol békésen és derűsen dolgozik, építgeti önmagát és óvja szeretteit. De nem megy! Éppen úszom a betűtengerben, a leadási határidő élénkzöld bójája vészjelzően közeledik, amikor csengetnek. Először csak egyszer, majd újra, végül valaki türelmetlenül ráfekszik a kapucsengő gombjára. Két kicsi, sovány gyerek áll az utcán, azt mondják, éhesek. Belátni a verandára, mutatják is rögtön, hogy legalább azt az üveg kefírt adjam már át a kapun, vagy a mellette lévő dobozos tejet, amit azért tettem ki, mert nem fért el a lábasok mellett a hűtőben. Kérdem, miért nincsenek iskolában? Fáradt aggyal rögtönzök egy szerencsétlen előadást arról, hogy menjenek, okosodjanak, legyenek a társaik között. Mert ha nem tanulnak, nem találnak majd jól fizető munkát, és ugyanúgy otthon maradnak, mint a szüleik, és néhány év múlva is itt koldulnak a kapu előtt. Bogárszemű, gyönyörű fiúcskák, alig nyolc-kilenc évesek lehetnek, azt hiszem, testvérek. Az egyik azt mondja, nincs olyan meleg cipőjük és kabátjuk, hogy iskolába menjenek. A másik azt állítja, hogy betegek, mert nincs fűtés a házban, és az udvarra kell kijárni pisilni. Hirtelen elfogy a szó, amikor az egyikük átnyújtja kicsi kezét a kerítésen át, miután befejezte az utolsó mondatot. Visszaslattyogok, valami elemózsiát gyorsan összekapkodok, de közben ökölbe szorul a kezem. Ezeket a családokat készülnek fenyegetni 30 eurótól 331,50 euróig terjedő pénzbírsággal, és az önkormányzatokon keresztül hajtanák be. Ezek a fiúk most is igazoltatlanul hiányoznak, mert kéregetik össze a családnak valót. A bolt előtt a flakonokat kérik el a zsákokkal érkezőktől. Amikor minap az egyikük után lopóztam, láttam, ahogy lehunyt szemmel végigfut a kekszek során, végül egy ismerős boltosnővel kifliket és olcsó pástétomokat válogatnak. Máté evangéliumában írva vagyon: „Te úgy adakozz a szegényeknek, hogy még a bal kezed se tudja, mit ad a jobb kezed!”. Nem tudom, hogy a kormánytagok ismerik-e ezt a bibliai részletet, valószínűleg igen. A jövedelemadóról szóló törvény jóváhagyott módosítása lehetővé teszi, hogy az adóbónusznál mindkét szülő jövedelmét figyelembe vegyék, persze majd csak 2024-ben. A minap írtam, hogy az egyik járási székhelyen az óvodások szülei az ebédért az eddigi 85 cent helyett 1,20 eurót fizetnek. A jövőre iskolakötelesek eddig nem fizettek az ebédért, mostantól 1,20 eurót kérnek tőlük. A hátrányos helyzetű családokban élők kedvezményesebben étkezhetnek, már ha lesz miben elmenniük étkezni. Akik igényelték az adóbónuszt, azoktól az eddigi 85 cent helyett 1,20 eurót kérnek az ebédért. Az állam emitt hozzáad, amott meg elvesz, mintha a bal keze nem tudná, mit csinál a jobb. Pedig nem is a sajátjából adakozik, hanem a miénkből. Fújdogál közben a választás már-már őszi előszele, sem időjós, sem politikai elemző nem vagyok. Választópolgár vagyok. Nagyon kevés a bejutási esélye annak, és teljesen mindegy most, hogy magyar vagy szlovák pártról van szó, akinek őszre nem lesz hatékony és átfogó szociális programja.