Kivándorlók

<p>Hétszázharmincezer emigráns jelenti Szlovákia és Magyarország legnagyobb problémáját. Nem a Közel-Keletről érkező menekültek: a hivatalos kimutatások szerint a két országból összesen ennyi munkavállaló dolgozik külföldön, és a számuk meredeken emelkedik.&nbsp;</p>

A hivatalos statisztikák persze nem pontosak, sokszor megtörténhet, hogy valaki csak egyszerűen elveszik a rendszerben, nem bejelentett munkát végez külföldön, így pedig nem is jelenik meg a kimutatásokban.  A szám tartalmazza a Szlovákiából Magyarországra ingázókat is, ahogy azokat is, akik külföldön dolgoznak, de nem feltétlenül laknak a határon túl. A hivatalos számok szerint a szlovákiai munkavállalók közül 37 ezren Csehországban, 39 ezren Ausztriában dolgoznak, míg Magyarországon a GDP három százalékát teszi ki a külföldről hazautalt összeg nagysága. Összességében megkérdőjelezhetetlen, hogy a régió országai egész egyszerűen nem tudnak megfelelő munkahelyeket nyújtani nemcsak a diplomásoknak, hanem a szakképzett munkavállalóknak sem. Így ki ne fontolná meg, hogy háromszor annyit keressen külföldön, mint otthon? Nem valami jó hely az itt.  A kivándorlási adatok az utóbbi öt–tíz évben kezdtek meredeken emelkedni – az uniós csatlakozás és a munkaerőpiaci korlátozások feloldása miatt egyre könnyebb és zökkenőmentesebb a külföldi munkavállalás.  Az elvándorlás csökkentésére csak felemás intézkedéseket sikerült hozni, ráadásul a statisztikák jótékonyan eltakarják a kormányok tehetetlenségét. Egyrészt a külföldön dolgozók is csökkentik a hazai munkanélküliséget és növelik a foglalkoztatási mutatókat. Ha tehát a javuló munkanélküliségi és foglalkoztatottsági rátát nézzük, az nem feltétlenül azt jelenti, amit bele akarunk látni. Másrészt az agyelszívás, a szakemberek külföldi elszippantása komoly problémákat okoz a cégeknek, mert helyben már nem találnak képzett munkaerőt. Például a magyarországi, vasárnapi szuper- és hipermarketbezárások sem eredményeztek elbocsátásokat, az üzletláncoknak sokkal nagyobb problémát okoz a használható munkaerő megtalálása és integrálása – és most csak árufeltöltőkről beszélünk, nem pedig atomfizikusokról. Hasonló problémával, a szakképzett munkaerő hiányával küzdenek a szlovákiai autógyárak is, a legújabb beruházások legnagyobb kockázata nem az autóipar általános válságában rejlik, hanem abban, hogy lasszóval kell összefogdosni a potens szakembereket. A munkanélküliek egy részét nem lehet csak úgy alkalmazni egyik napról a másikra, a szakképzett munkavállalók integrálását pedig az is nehezíti, hogy néha sokkal jobban megéri feketén dolgozni, mint legálisan, csak éppen éhbérért.  Ez az a kérdés, amire nagyon nehéz rövid távú megoldást találni, években gondolkodva pedig szintén akad elegendő probléma. Első lépésben nem ártana egy olyan oktatási rendszer, amely életképes szakembereket nevel – de ha ez nem párosul általános életszínvonal-emelkedéssel, akkor legfeljebb a távozó vendégmunkások új generációját sikerül kinevelni. De az általános politikai kormánykampányok nem a mi gazdasági kivándorlóinkról szólnak. Pedig Szlovákiában elsősorban erről a százharmincezer emberről és a boldogulásukról kellene beszélni, akik nemegyszer a családtagjaink vagy személyes ismerőseink.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?