Kisebbség mint kisebbség 2.

Az újságírónak nem feladata, hogy érzelmeken lovagolva szítson, kiabáljon, csapkodjon. Az utolsó pillanatig az értelemre kell hatnia, hiszen a politikai megfigyelőnek nem lehet más feladata. Ezúttal nem is olvasóink értelmére, hanem – abban bízva, hogy felelős emberek is olvassák a lapot – inkább nekik címezve. Mint oly sokszor utaltam rá, a kormányok által sokszor lenézett „firkászok” a legolcsóbb tanácsadók.

A kormányhivatal épületében van egy Gustáv Husák által megmentett oltár (Ján Čarnogurský sokszor emlegette). Az oltárnak otthont adó kápolnában a kormányok kéthetente hálaadó istentiszteletet tarthatnának, amiért sem a roma, sem a ruszin, sem a magyar kisebbség eddig nem vett példát baszkoktól, írektől, katalánoktól a nyomásgyakorlásban és érdekérvényesítésben. A szlovákiai kisebbségek néha már a birkákra emlékeztetnek, amikor az értelemre hatva a tárgyalást, megegyezést választják. Ám a két egymást követő szavazáskor kiderült: a kormány nem tárgyalni akar, hanem megmondani. Megmondani, mit akarhat, mit szerethet, mit tehet a kisebbség. Megmondja azt is, milyen klassz, hogy a kisebbségek itt békében élnek, csak azok a politikusok...

Azok a politikusok most nem a kisebbség oldalán állnak. Azok a politikusok, akik ezt a kisebbségi békét cinikusan kiindulópontnak tekintik, mondván, „vagy megszokik, vagy megszökik”, ma még nem is sejtik, hogy ha a kisebbségek a saját dolgaikról nem saját maguk dönthetnek, akkor az a szocialista nemzetiségi kirakatpolitikára fog emlékeztetni. S nőnek fel az új nemzedékek, amelyek egzisztenciális, konform megfontolásból nem fognak hallgatni (ahogy szüleik generációja teszi, hitelt törlesztve, téve a dolgát, családot eltartva). Azt gondolja a mindenkori szlovák kormány, hogy akár a könyvégető, akár a Radnóti-szobrokat döntögető extrémum nem találhat meghallgatást tájainkon? Hogy a mi fiataljaink nem érzékenyek a sorsukra és nem fognak – főleg romló életszínvonal-mutatók következtében – radikalizálódni? Azt gondolja a mindenkori szlovák kormány, hogy Kotlebák csak az egyik oldalon vannak és találnak követőkre? Ugyanúgy, ahogyan a szélsőségek megjelenéséért a szlovák oldalon a mindenkori végrehajtó hatalmat terheli a legnagyobb felelősség, ez a kisebbségi oldalon is így van. S a radikalizálódás nem is annyira a magyar fiataloknál jön elő, mert sokan, ha nem tetszik, valóban vehetik a kalapjukat és elköszönhetnek (csak nem ez a cél?), de a romáknak és a ruszinoknak Illyés szavait kölcsönkérve „van honnét szökniök, de nincs hová”. Ha a romákat nézzük és azt a puskaporos hordót, amely a mélyszegénység miatt igenis itt van, mikor következik be a kritikus pont, amikor nincs mit veszteni alapon egyszer csak vége szakad a honi nemzetiségi békének?

Nagyon-nagyon komoly szövegértési problémákkal küszködik, aki a fenti sorokból fenyegetést olvas ki. Valós veszélyre figyelmeztet az önmagát még mindig roppant visszafogottnak és higgadtnak tekintő politikai megfigyelő. Az, amit Borec miniszter vezetésével levezényelt a kisebbségi kormánytanács, két dolgot rúg föl: az igenis létező lojalitást, amit a kisebbségek a politikai status quo elismerésével, tisztességes polgári élettel és adófizetéssel 24 éve mutatnak, valamint azt a hitet és meggyőződést, hogy a megoldások útja a tárgyalás és a kiegyezés. A kormányok szempontjából mindkettő felmérhetetlenül nagy érték. Amit legalább olyan könnyű elveszíteni, amilyen nehéz újraépíteni.