Kiruccanás – közpénzen

Andrej Danko

E hét elején határtalan öröm hullámzott végig Szlovákián, mert a válogatott legyőzte az esélyesebbnek tartott Belgiumot a labdarúgó-Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén. Kedden aztán a legtöbb hazai médium nem csak erről a diadalról számolt be. Azt is megszellőztették, hogy vezető szlovák politikusok – a parlament két alelnöke, több miniszter és kéttucatnyi más állami alkalmazott – kormánygépen, ráadásul az adófizetők pénzén repült a meccs színhelyére.

Ezt a kiruccanást a pozsonyi Sme napilap egyik munkatársa leplezte le, aki a mindenki által hozzáférhető radaron felderítette, a kormány különgépe a frankfurti repülőtéren szállt le. Felhívta Tomáš Drucker oktatásügyi minisztert, aki nem tagadta, hogy ő is nagy szurkolóként kiruccant a német városba, ahova valóban kormánygépen érkeztek. 

Idáig ez volt az egyetlen tisztességes válasz a történtekre. Kedden ugyanis Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter – akinek a jogkörébe tartozik a kormányrepülő útjainak jóváhagyása – a rá jellemző arrogáns hangnemű nyilatkozatot adott ki, amelyben igyekezett menteni a menthetetlent. Magyarán: hazudott. Azt állította, hogy a politikusok vele együtt az UEFA és a Szlovák Labdarúgó-szövetség meghívására érkeztek a mérkőzésre. Kora délután pedig tárgyaltak az ugyancsak Frankfurtban tartózkodó belga kormánytagokkal, s fogadta őket a város polgármestere is. Ezért a vitatott külföldi utazás szolgálatinak minősül, bármit is bizonygatnak az újságírók. A költségeket – mintegy 30 ezer eurót – pedig azok a minisztériumok fizetik, amelyeknek a vezetői a repülőn utaztak. 

Nem nehéz bizonyítani, hogy a miniszter magabiztosságot színlelve nem mondott igazat. Ugyanis a hazai szokásjog szerint minden kormánytag szolgálati útját a kabinet hagyja jóvá. Most ez nem történt meg. Sőt, a kormányhivatal be sem jelentette ezt a külföldi utazást, amit igyekeztek elsumákolni. A szlovák politikusok pedig csupán a stadion VIP-különtermében találkoztak belga kollégáikkal és a helyi polgármesterrel, akikkel kezet ráztak, elszajkóztak néhány udvarias közhelyet, esetleg koccintottak velük. Ezt a néhány perces találkozót igyekezett a szlovák belügyminiszter informális tárgyalásnak beállítani. 

Ha a slamasztikába keveredett politikusokban legalább csipetnyi igazságérzet és alázat lenne, akkor a történtek után hivatalosan elismernék hibájukat, és saját zsebükből térítenék meg az államnak – vagyis nekünk, adófizetőknek – az utazás költségeit. Egymás között elosztva nekik ez nem nagy összeg, egyiküket sem juttatná koldusbotra, főleg azután, hogy Robert Fico nemrég lényegesen emelte költségtérítés jogcímen a havi átalányukat, ha már a bérüket kénytelen volt jegelni a vonatkozó törvényes tiltás miatt. Nekik azonban nincs önkritikájuk, ezért inkább magyarázkodnak. És visszatámadnak. 

Állításuk szerint ez a harmincezres költség jelentéktelen tétel az államháztartásban, csupán amolyan lepkeszellentés ahhoz az egymillió euróhoz képest, amennyit Andrej Kiska elutazgatott, amikor államfőként hétvégeken gyakran kormánygépen járt haza Poprádra. Csak azt hallgatják el, hogy ezt a törvénytelennek tűnő megoldást Robert Kaliňák akkori belügyér javasolta neki, amivel jól behúzta őt a csőbe. 

A hétfői malőr is arra világít rá, hogy a legtöbb politikus a nép szolgálatáról pufogtat közhelyeket, miközben úgy vélik, nekik szinte mindent szabad. Ezért repesztett Tomáš Taraba környezetvédelmi tárcavezető terepjárójával bűzt árasztva, nagy zajt csapva a turisták által is látogatott erdőben, s ugyanilyen kéjes örömmel helikoptereztek a Kuff a fivérek az Alacsony-Tátrában, ahol éppen madarak költöttek. 

Sokáig sorolhatnánk kollégáik hasonló püff eszkedéseit, amelyek a frankfurti ingyenes kirándulás résztvevőit is jellemzik. Most abban bíznak, hogy minden csoda három napig tart, aztán csend lesz. A híveik így viselkedhetnek, viszont a tárgyilagos polgárok előtt most is elégtelen erkölcsi bizonyítványt állítottak ki önmagukról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?