Kinek a győzelme?

A messziről jött ember nyilván elcsodálkozna azon, hogy miért váltott ki a magyarországi státustörvény ekkor felzúdulást Bukarestben, ahol ugyancsak nagyon jól tudják, hogy Európában már évek óta hatályos több hasonló jogi norma. Például Szlovákiában is, ezért a tájékozatlan ember azt sem értené, hogy mivégre Pozsony időnkénti cinkos Magyarország-ellenes összekacsintása Romániával. Azon is megdöbbenne az illető, hogy a neves európai jogászok minapi állásfoglalását miért tálalta a legtöbb román, szlovák és magyar politikus fényes győzelemként. Ám a térségben élő polgárok – főleg pedig a nemzeti kisebbségiek – már nem lepődnek meg, legfeljebb újra csak elszomorodnak e megnyilvánulások miatt, amelyeket az a feltevés vagy tény gerjeszt, hogy a politikusok főleg Romániában és részben Szlovákiában magyarellenes retorikával még mindig szerezhetnek jó pontokat önmaguk és pártjaik számára. Miként bizonyos magyarországi körökben is megsüvegelik azt, aki felelőtlenül vagy nagyon is tudatosan gyűlölködésre uszít. Mindezek ellenére várható volt, hogy a hangzavar fokozatosan csitulni fog, hiszen a velencei dokumentum világos üzenet: a sátustörvény nincs ellentétben a jelenlegi európai értékrenddel és joggyakorlattal. Jogszerű tehát, ha az anyaország támogatja a határon túli nemzetrész tagjait. Ám csak abban az esetben, ha ez a segítség nemzeti azonosságtudatuk megőrzését szolgálja, s ha a végrehajtás a kedvezményt nyújtó ország hivatalainak a feladata. Ennek az elvnek a valóra váltásában előbbre lépett a Magyar Állandó Értekezlet, ahol legalább az ajánló szervezetek kiválasztásában enyhülni látszik az éles ellentét a Markó Béla vezette RMDSZ-centrum és Tőkés László irányzata között. S ahol Németh Zsolt végre pontosan fogalmazott: a velencei jelentés nem feltétlenül magyar vagy román diadal, hanem az európai kisebbségvédelem új jogi normájának a győzelme. Ezt a nyilvánvaló tényt főleg Budapesten, Bukarestben és Pozsonyban úgy erősíthetik meg, ha véget vetnek a győzelemittas harsogásnak, és végre a konszenzuskeresés szándékával ülnek tárgyalóasztalhoz. Csakis így érhető el, hogy az érintett kisebbségiek ne legyenek újra az államközi kapcsolatok túszai és elvtelen pártpropaganda kiszolgáltatottjai, hanem a valóban európai léptékű szomszédpolitika tényleges győzteseiként öntudatosan, megfélemlítés nélkül élhessenek a státustörvény nyújtotta kedvezményekkel.