Kijönni a zsákutcából

Sajnos a mögöttünk levő választás eredménytelensége miatt a Hídban – de nem csak ott – időszerű a mielőbbi tisztújítás. A nemzedékváltás. 

Bugár Béla egyelőre saját elhatározásából távozna a pártelnöki posztról. Ugyanakkor választás éjszakáján telefonon a Híd nevében újabb tárgyalásokat javasolt Menyhárt Józsefnek. 
Ez a felvetése megkésett gesztusnak, netán politikai végrendeletnek minősíthető, hiszen ha állja a szavát, akkor nyilván nem vesz részt a pártközi egyeztetéseken. 

Önvizsgálat vár a Magyar Közösségi Összefogás vezetőire is, bár közülük néhányan halvány sikerként igyekeznek beállítani azt, hogy ez a magyar választási párt most valamivel több voksot kapott, mint négy évvel ezelőtt az MKP. Csak nem teszik hozzá, hogy ez sem volt elég az ötszázalékos küszöb átlépéséhez, vagyis 112 692 magyar szavazat itt is elveszett, illetve a parlamenti pártokat erősíti. 
Miként a Hídra leadott 59 174 voks is.

Így aztán a két párt politikusaira adott karikák legfeljebb annyit jelentenek, hogy vannak még támogatók.

A Híddal korábban rokonszenvezők jelentős része elfordult a párttól, éspedig nyilvánvalóan azért, mert a vezetőinek még Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása után sem volt kellő kurázsija a kormánykoalíció elhagyásához. 

Erre a választásra sem sikerült egyetlenegy magyar listát állítani, erről viszont nem csak a Híd tehet. Ebben a kudarcban nem makulátlanok az MKP elnökségének hangadói sem, akik felülírták az országos testületük határozatát,

amely az MKP és a Híd választási együttműködését szorgalmazta. Magyarázkodásaik, mondvacsinált ürügyeik ismételgetése sem változtat a tényeken.

Alapos tisztújítást, nemzedékváltást azért is tart fontosnak a legtöbb polgár, mert a jelenlegi pártvezetők többségében még mindig személyeskedő indulatok buzognak. Kiábrándító példa volt a Bárdos–Bugár csörte a TA3 hírtévében, ahol az MKÖ listavezetője verbálisan nekirontott egykori párttársának, aki riposztjai során nem mindig tudta megőrizni higgadtságát.

Alighanem a magyar nézők egy része ezután az időnként kocsmai marakodást idéző hangoskodások miatt otthon maradt, voksolás helyett. Vagy inkább szlovák pártra szavazott. Olykor kegyetlen arcát mutatja a politika, és gyakran nincs tekintettel a kétségtelen érdemekre, részeredményekre sem.

De most kőkeményen jelzi a közösségi igényt: legalább néhány pártvezetőnek távoznia kellene tisztségéből. Csak így lehet kijutni abból a zsákutcából, amelybe elsősorban ők sodorták a hazai magyar politizálást. 

Elvben ezt a nagy feladatot főleg azok a rátermett személyek végezhetnék el, akiknek nincsenek egymással szemben előítéleteik, s már ott szerepeltek a jelöltlistákon. A sebek nyalogatására, pozícióféltésből fakadó pótcselekvésekre most sincs idő, és erre remélhetően a tisztújító pártszervek is rádöbbennek, a tagsággal együtt. Mielőbb helyzetbe kell hozni azokat, akik a valóban teljes hazai magyar összefogás elkötelezettjei. Ugyanis a megújult pártok vezetésének meg kell szerezniük potenciális választópolgáraik bizalmát, ezzel együtt lehetőleg visszaszerezni a kiábrándultakat, és felrázni a közügyek iránt most közönyöseket. 

Elképzelhető, hogy Igor Matovič összehozza a szlovák négypárti kormánykoalíciót, bár az érdekeltek értékrendje – különösen a győztes pártvezetőé és Richard Sulíké – elég távol áll egymástól, Boris Kollár meg drága menyasszonyként riszálja magát és árulja a pártát. Ezért elhúzódó kormányalakítási tárgyalások is lehetnek, középtávon pedig akár az előrehozott választást sem lehet kizárni a kormánypártok közti lehetséges súrlódások miatt. 

De nemcsak ezért, hanem ezt az eshetőséget is szem előtt tartva égető szükség van az ismét egységes, és százezrek támogatásának köszönhetően újra erős hazai magyar politizálás minél gyorsabb megteremtésére.