Kigyulladt a szlovák szemétdomb

Az embernek pedig történelmi párhuzamok jutnak az eszébe. Ami nem is csoda, hiszen csak pár napja emlékeztünk meg az 1968-as szovjet megszállásról, akkor a Kreml borította lángba az országot, hogy elfojtsa a Dubček-féle demokráciakísérletet. Nem maradt más utána, csak a fojtogató füst, a normalizáció évei, amelynek nyomait meglepő módon még ma is látni. Ma nem ideológiailag normalizálják a társadalmat, hanem az ötlettelenséggel, elvtelenséggel és érzéketlenséggel, és ez kiváló terepet biztosított az élősködő politikai hatalomnak. A vulgáris hatalom normalizál minket, a politikai arrogancia, a pökhendi urizáló dölyf és fennhéjázó kivagyiság – merthogy ezek is mind előbújtak Marián K. üzletember dekódolt üzeneteiből.
Ez a kormányhatalom bátran támaszkodhat a normalizált tömegekre. 1968-ban kintről, a Kreml küldött tankokat Csehszlovákiába a szabadság eltiprására, de egy évvel később már egyedül is megbirkózott ezzel az ország: a hatalmi apparátus minden ellenállási kísérletet elfojtott, a gumibottörvényt a prágai tavasz négy meghatározó személyisége közül három aláírta, szinte akkor, amikor az utca még visszhangzott a nevüktől és az őket ünneplő tömeg tapsától. A társadalom fejet hajtott, és ennek alighanem máig ható következményei vannak, 

ez is az oka, hogy az itt uralkodó tűrhetetlen viszonyokat (melyet korunk krónikása, Marián K. örökített meg SMS-eiben) és az ezt képviselő kormányhatalmat nem tudjuk egyszerűen, hipp-hopp lecserélni a választáson. 

Illetve le tudjuk. De akarjuk? Hiszen a társadalom egy része még azt sem döntötte el, hogy demokráciát akar-e. És nem is tudjuk, nem is értjük, mi az. Hogy a demokrácia nem azt jelenti, hogy négyévente elmehetünk szavazni, hanem azt, hogy a felelősséget vállalniuk kell a vezetőknek, és kíméletlenül el kell számoltatni őket.

Sokan azt mondják, az urak úgy is azt csinálnak, amit akarnak, a lényeg, hogy ne a zsidók, szabadkőművesek, homoszexuálisok, Brüsszel, a liberálisok (a sor tetszés és ki-ki igényei szerint folytatható) irányítsák az országot. 

Nem véletlenül értesülünk korunk krónikásának SMS-eiből arról, hogy a hatalom a Kuciak-gyilkosság után titokban rögtön elkezdett kokettálni Kotlebáékkal. A normalizált választó lelkében régóta ott él ez a kettő szépen, szimbiózisban, egyetértésben. Meg a düh, 1989 novembere és a rendszerváltás miatt. Vagy 1969 óta. És korábbi történelmi dátumokig is elmehetünk (tisztelet a kivételnek).

De egy párhuzam van 1992-ből. Akkor Pozsony környékén égett úgy, mint most az amazonasi őserdőben. Addig példa nélküli hőhullám jött, tájainkon az első igazi, jelezve, hogy valami változik, valami nincs rendben a bolygónkkal. Az ország pedig éppen akkor lépett a lehető legrosszabb útra azok közül, amit választhatott.

Hogyan tudna ez az ország hozzájárulni például a klímaváltozás elleni harchoz, amikor az égő szlovák szemétdomb füstjétől nem is látja a körülötte levő világot.

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa