Két választás Európában

A brexit és Donald Trump győzelme után az osztrák Alpok megállította a negatív hullámot, Alexander Van der Bellen győzelme meghiúsította a szabadságpárti Norbert Hofer előretörését. Tegyük hozzá, nem beszélhetünk teljes sikerről, mivel a politikai paletta jobb szélén tanyázó Osztrák Szabadságpárt a közelgő parlamenti választások alkalmával kellemetlen meglepetést okozhat, hiszen a bevándorlás- és elitellenesség továbbra is erőteljes.

Az olasz dominó viszont eldőlt, Matteo Renzi kormányfő belpolitikai reformjai elbuktak a referendumon. A tetterőtől duzzadó miniszterelnök a hallatlanul bonyolult politikai konstrukció miatt szinte egyetlen gazdaságpolitikai ötletét sem tudta megvalósítani. Ennek egyik oka az ország merevségét rögzítő intézményi felállás. Olaszországnak 1946 óta 63 kormánya volt, ami egyszerűen lehetetlenné teszi a középtávú koncepciók megvalósítását. A futószalagon érkező kormánybukások okát Mussolini fasiszta rendszerében kell keresni. A második világégést követően a fasizmusból levont tapasztalatok miatt olyan alkotmányt fogadtak el, ami nagy ellensúlyokat hozott létre a központi kormánnyal szemben. A más-más módon választott alsóház és a szenátus pontosan ugyanannyi hatalommal bír, viszont szinte soha nincs ideológiai fedésben egymással, és közben a régióknak és az alkotmánybíróságnak is viszonylag komoly hatalom jutott. Ennek az építménynek az volt a célja, hogy semmi olyan ne történhessen, ami a fasizmusra emlékeztet.

A bilincsben táncoló politikai konstrukció következményeként alig lehet átfogó gazdaságpolitikai koncepciókat, reformcsomagokat elfogadni, ami végül oda vezetett, hogy Olaszország fokozatosan elveszítette világgazdasági alkalmazkodó képességét. Itália ugyan máig az eurózóna harmadik legerősebb gazdasága, azonban az ezredforduló óta érdemi növekedést nem produkál, a 2008-ban kirobbant világválság a 15 évvel ezelőtti szintre vetette vissza. A hazai össztermékhez viszonyított államadósság aránya az unión belül csak Görögországban magasabb, az itáliai bankok szinte felfoghatatlan, 360 milliárd eurós behajthatatlan adósságállományt görgetnek maguk előtt, a vezető pénzintézetek feltőkésítésre szorulnak.

A populista 5 Csillag Mozgalom máris előrehozott választásokat szorgalmaz, sőt népszavazást írna ki az ország eurózóna-tagságáról. Ugyan az olasz alkotmány szerint ilyesmiről nem lehet népszavazást kiírni, azonban már a téma felvetése is óriási vihart okozna az eurózónában.

Olaszország ezer sebből vérzik; a pangó gazdaság mellett súlyos földrengések és árvizek sújtották, az Észak-Afrika felől tengeren érkező menekültek száma pedig rekordot döntött. Láttuk, micsoda erőfeszítésekbe került Görögország megmentése, ám a hellénekhez viszonyítva Itália kész behemót, nincs az a pénzügyi mentőcsomag, ami elegendő volna az olaszok megsegítésére. Az Európai Unió építményén most újabb repedés keletkezett, a 28 tagú szervezeten belüli kelet-nyugati, illetve észak-déli különbségek egyre komolyabb feszültséget gerjesztenek, s mindezt fokozza a protestpártok előretörése. A hagyományos pártok, elitek részéről tehát sürgős önvizsgálatra van szükség, ha meg akarják állítani az idén hallatlanul felerősödött negatív folyamatot. Különben minden egyes következő választáskor a fejünket foghatjuk az eredmény láttán…