Két tilos jelzésen haladt át a Milánóban szerencsétlenül járt Cessna

A Cessna kisrepülő minden bizonnyal két tilos jelzésen is áthaladt hétfőn reggel a milánói repülőtéren, s ezután következett be a 118 ember életét kioltó összeütközése a SAS skandináv légitársaság gépével - közölte az olasz polgári repülés szakértője, Aldo Rossi.A SAS légitársaság Koppenhágába tartó

A Cessna kisrepülő minden bizonnyal két tilos jelzésen is áthaladt hétfőn reggel a milánói repülőtéren, s ezután következett be a 118 ember életét kioltó összeütközése a SAS skandináv légitársaság gépével - közölte az olasz polgári repülés szakértője, Aldo Rossi.
A SAS légitársaság Koppenhágába tartó MD 87-es utasszállítója hétfőn reggel 8 óra körül sűrű ködben kapta meg a felszállási engedélyt a milánói Linate repülőtérről. Felszállás közben hirtelen manőverre kényszerült, mert egy Cessna típusú kisrepülő haladt át kijelölt útjában. A pilóta elvesztette uralmát a MD 87-es felett, amely belecsapódott egy csomagmegőrző épületbe, kettétörött, és lángba borult.
Az olasz légügyi szakértők rekonstrukciója szerint a német Cessna pilótája figyelmen kívül hagyott két tilosat jelző vörös fényt is, miközben rossz irányban haladt, a kisrepülők leszállásához rendszeresített pályán - írta az AFP. A német kisrepülőnek egy másik úton kellett volna haladnia, amely a nagy gépek felszállópályájának meghosszabbítását keresztezi, s amely fölött már több tucat méteres magasságban húznak el a nagy gépek. A sűrű ködben a 600 méterrel távolabb lévő irányító toronyból Rossi szerint nem lehetett észlelni, hogy a Cessna a nagy utasszállító felszállópályájára tévedt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?