Kérem a következőt!

Kérem a következőt!
Rácz Orsolya
Ursula von der Leyen: az utóbbi napokban az a név dominált a brüsszeli szalagcímekben.

Megosztó személyiség. Egyfelől számos szakmai sikert tudhat maga mögött, hiszen egy évtized leforgása alatt három német minisztériumot is vezetett. Jelenleg is az egyik legfontosabb minisztériumot irányítja az ország történelmének első női védelmi minisztereként. Másfelől az irányítása alatt folyamatosan téma volt a nem működő vagy meghibásodott hadieszközök kérdése, emellett kritikusai számos más, parlamenti eljárás megindítását eredményező botrányt is felrónak neki.

Von der Leyen jelölésének azonban sokkal szélesebb összefüggései vannak. Azzal, hogy az Európai Tanácsban az uniós tagállamok vezetői von der Leyent jelölték az Európai Bizottság vezetői posztjára, elutasították az Európai Parlament által előterjesztett csúcsjelölteket. Ugyanis az előző ciklusban bevált folyamat alapján az EP-választás győztes pártjának vezetőjét illette volna a Bizottság vezetői széke – tehát a Néppárt német vezérét, Manfred Webert. A gyakorlatban a csúcsjelölti folyamat azt jelentette, hogy minden európai parlamenti pártcsalád saját csúcsjelöltet választott, akik a választások alatt külön kampányoltak a legjelentősebb uniós pozíciók betöltése reményében. Az EP-választás által így az állampolgároknak, közvetve ugyan, de beleszólásuk lett volna a Parlament összetétele mellett az EU egyik legfontosabb pozíciójának betöltésébe is.

A Tanács azonban nincs kötelezve arra, hogy a csúcsjelöltek közül válasszon, mint ahogy a Parlament sem kötelezhető arra, hogy a Tanács jelöltjét szavazza meg.

Minden kétséget kizáróan a csúcsjelölti folyamat jóval demokratikusabb eljárás, mint egy, a Tanács tagjai között zajló, informális tárgyalások és politikai alkuk eredményeként előterjesztett jelöltlista. Az viszont, hogy a Tanács ebben az esetben (Németország tartózkodását leszámítva) egyhangúlag szavazta meg Ursula von der Leyent, erős mandátumot és legitimációt ad a jelöltnek.

Az említett tárgyalások során nemcsak a bizottsági elnökjelöltről esett döntés, hanem az EU több más vezetői posztjának beöltéséről is. Ennek eredményeképp a Tanács úgynevezett csomagajánlattal állt elő, melynek részeként a Tanács elnöki posztjára Charles Michel belga miniszterelnököt, az EU úgynevezett külügyminiszterének Josep Borrell spanyol külügyminisztert, míg az Európai Központi Bank elnöki posztjára a francia Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatóját jelölték. Ami a politikai erőmegoszlást illeti, ezzel a listával az EU-s tagállamok többsége elégedett lehet. Sőt, Donald Tusk, a Tanács jelenlegi elnöke a politikai erők közti egyensúly mellett kihangsúlyozta azt is, hogy most először sikerült egyenlő számban nőket és férfiakat jelölni a főbb pozíciókba, ezzel beállítva a nemek közti egyensúlyt. Tény, hogy a női vezetők hiánya egyre vitatottabb téma a politikában, hiszen olyan sikeres elismert vezető, mint Angela Merkel német kancellár, ritkaságnak számít a legfelsőbb politikai körökben.

A mi régiónkból nézve azonban az a legszembetűnőbb, hogy a jelöltek mind nyugat-európai országból származnak.

A Tanács ezt azzal akarta ellensúlyozni, hogy Európai Parlament elnöki tisztjére egy bolgár jelöltet terjesztett elő, azonban a parlamenti képviselők David Sassoli olasz politikust választották meg.

Valójában azonban még semmi nem dőlt el, hiszen a következő lépés, hogy a képviselők július 16-án szavaznak a Tanács által indítványozott jelöltekről. Főként a Bizottság elnöki posztját, tehát von der Leyen sorsát érdemes figyelni, ám a többi pozícióval kapcsolatban is meglephetnek még minket a képviselők.