Katyini tömeggyilkosság: még mindig sűrű homály

A gaztett 1943-ban derült ki. A német megszállók a Szmolenszk környéki erdőkben hatalmas tömegsírokra bukkantak. Óriási propaganda-hadjáratot indítottak, amelynek célja kettős volt. Részint az ellenséget akarták erkölcsileg kompromittálni, ezzel mintegy utólag igazolni a Szovjetunió hadüzenet nélküli megtámadását, részint el akarták terelni a figyelmet saját gaztetteikről, hiszen a náci koncentrációs táborok és halálgyárak híre, a lengyelországi megszállás szörnyűségeiről szóló tudósítások egyre jobban terjedtek a világban.

A németek nemzetközi vizsgálóbizottságot állítottak össze, amelynek hitelességét annak idején azonban erősen kétségessé tette, hogy az orvosok a megszállt vagy a szövetséges országokból kerültek ki. (Szlovákiából František Šubík professzor, a pozsonyi egyetemi patológiai intézet igazgatója vett részt a vizsgálatban. Šubík Andrej Žarnov álnéven jó költőként volt ismert, s a háború után a felkérés miatt került börtönbe, illetve kényszerült emigrációba. És újságíróként Gustáv Husák is járt Katyinban. Ő azonban nem ezért került börtönbe.)

A szovjetek azonnal nyilatkoztak: azt állították, hogy a hadifoglyok a gyors német előretörés miatt a megszállt területen maradtak, és a tömeges kivégzések már ezután kezdődtek. A nácik egyéb sötét dolgait ismerve nem volt hihetetlen ez a változat. A Londonban székelő lengyel emigráns kormány a németek verzióját tartotta igaznak, viszont a nyugati szövetségesek inkább elhallgatták az ügyet, hiszen az antifasiszta koalíció egységét is veszélyeztette volna, ha Sztálinékat akkor felelősségre vonják. A Szovjetunió felbomlása után ismerték el először Moszkvában hivatalosan a bűnt. És megígérték a szigorú vizsgálatot, valamint a lengyel fél tájékoztatását. Azóta több mint tizenkét év telt el...

A közelmúltban azonban – éppen a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulójának ünnepségein – Aleksander Kwaśniewski lengyel államfő szükségesnek tartotta az ugyancsak jelen levő Vlagyimir Putyin orosz elnököt erre az ígéretre emlékeztetni. És az orosz, illetve a belorusz főügyészség, amelynek részletesen ki kellene vizsgálnia a bűntettet – vagy tétlenkedik, vagy szabotál. Még mindig nem ismerik az áldozatok pontos névsorát, és további 7305 lengyel állampolgár sorsa ugyancsak ismeretlen. Ezért Kwaśniewski azt a reményét fejezte ki, az orosz hatóságok engedélyezik a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének, hogy a nyomozásba bekapcsolódjon.

A tekintélyes orosz politikai hetilap, a Moszkovszkije novosztyi már hosszú ideje kitartóan foglalkozik az oroszok számára ugyancsak kényelmetlen témával, amely – mint említettem – évtizedekig tabunak számított. A hetilap volt főszerkesztője, Jegor Jakovlev most arról is beszámol, hogy egyik munkatársuk a peresztrojka idején talált egy katyini parasztembert, aki tanúként szerepelt a náci háborús főbűnösök nürnbergi perében, ahol persze azt vallotta, hogy a németek műve volt a tömeggyilkosság. Évtizedek múltán azonban el merte mondani, hogy kényszerítették a hamis tanúzásra.

A cikk megjelent, és akkor Mihail Gorbacsov személyesen hívta fel Jakovlevet: „Miért gondolják, hogy a Moszkovszkije novosztyi többet tud, mint az elnök? Nekem semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésemre Katyinról...” Valóban, a XX. pártkongresszus után (!), tehát a sztálinizmus bűneinek leleplezése idején Alekszandr Seljepin, a KGB ügyeletes elnöke azt mondta Hruscsovnak, hogy az egyetlen helyes lépés az lenne, ha minden dokumentumot megsemmisítenének, amely erre az ügyre vonatkozik. Hruscsov egyetértett ezzel. Nyilván azért, mert a Sztálin döntését formába öntő politikai bizottsági határozatot ő is aláírta. Az orosz hatóságok azt állítják, azért nem tudnak eredményt produkálni, mert hiányoznak az iratok. Ugyanakkor viszont nemrég előkerült annak a határozatnak a fogalmazványa, amely a lengyelek kivégzését elrendelte. Okkal feltételezhető tehát, hogy nem minden dokumentum semmisült meg.

Nyilatkozott a Moszkovszkije novosztyiban Leon Keres profeszszor, a Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője. Neki az a véleménye, hogy az orosz főügyészség – talán hamisan értelmezett hazafiságból – szeretné húzni-halasztani a vizsgálatot. Hiszen még abban az esetben is, ha sok dokumentumot valóban eltüntettek, bizonyos adatok mindenképpen léteznek. Keres nem bosszúra szomjazik. A főbűnösök már régen halottak, tehát nem vonhatók felelősségre, és tudjuk: nem is ez a legnagyobb vétkük a történelem mindig késlekedő ítélőszéke előtt. Sőt: nem élhet már annak a kétezer személynek a döntő többsége sem, aki a parancsot végrehajtotta. Keres professzor számára az a fontos, hogy megnevezzék a tetteseket. Sztálintól kezdve egészen az őrökig és persze a hóhérokig. Keres azt is hangsúlyozta: nem lehet az oroszok kollektív felelősségéről beszélni, hiszen ilyen nincsen és nem is lehet, s szenvedtek az oroszok is eleget. A történelmi igazság azonban nem kerülhető meg, nem hallgatható el.

A kérdés csupán az – és ez sem mellékes –, mikor derül ki ez az igazság... Idestova egy esztendeje számoltam be ezeken a hasábokon arról, hogy a világhírű lengyel filmrendező, Andrzej Wajda filmet készül forgatni a tragédiáról, nemcsak a nemzet gyászában óhajtván részt venni, hanem személyes érintettség okán is, hiszen édesapja, Jakub Wajda százados 0844-es számmal szerepel az áldozatok között. Egyelőre – úgy tetszik – nemcsak az ügyészi vizsgálat eredményei késnek, hanem a film forgatása is.