Karácsonyi interjúk

Az egyik konzervatív hetilap karácsonyi számában olvashattunk nagyinterjút az egyik legismertebb magyar pszichológussal, aki először módszeresen kielemezte, miért károsak a társadalomra a különféle kuruzslók és sarlatánok (manipulálják és függő viszonyba kényszerítik a pácienseiket), és hogy a pszichológusi szakma miért szorul háttérbe Magyarországon, majd az interjú végén általánosabb közéleti kérdésekre is kitér. (Persze nem annyira magától, hanem a riporter hathatós segítségével.) Miután kifejti, hogy a magyar kormány hozzáállása a menekült-ügyhöz a miniszterelnök elvi meggyőződésén alapszik (ugyanis mindenáron meg akarta védeni népét, megóvni annak integritását), elmagyarázza, miért téves az esélyegyenlőségre törekvő politika. Vannak ugyanis „szentség”-ként értelmezhető törvények, mint például a házasság védelmének törvénye, amelyeket nem módosíthatunk holmi „népakaratnak” engedelmeskedve. Ezért például az Egyesült Államok nagy hibát vétett, amikor megnyitotta a házasság védelmének törvényét a közvélemény előtt. Érdekes, jutott eszembe, hogy egy pszichológus nem gondol arra, hogy egy nép tagjainak a lelkében nem feltétlen ugyanaz a szentség lakik, hogy nem feltétlen ugyanazt akarja mindenki. Ennek a beszélgetésnek a fő tanulsága azonban számomra az volt, hogy még mindig, újra és újra hajlamosak vagyunk magunkba feledkezni, hagyni, hogy elsodorjon a bensőséges, édes pátosz, és még véletlenül se próbálunk meg kívülről magunkra tekinteni. Pedig a szeretet ünnepe lehetne kicsit a belátás ünnepe is. Aztán az is eszembe jutott, vajon mi a különbség aközött, amikor valakit sarlatánnak nevezünk azért, mert egy bizonyos „megoldást” akar a páciensére kényszeríteni, és aközött, amikor egy szakképzett, elismert pszichológus „szent” törvényekről beszél, amelyekhez ember nem nyúlhat – ha pedig valaki ezt máshogy látja, az eltévelyedett bárányka. Szerintem nem sok. Sőt, az utóbbiban van még valami félelmetesebb, mert vélt mindentudásának könnyen hatalmi fedezetet teremt. Aztán az is eszembe jutott, amit egy másik helyen olvastam, egy emigráns „magyar úrral”, az író Alexander Brodyval rögzített beszélgetésben, aki fiatal korában Neumann Jánossal és Einsteinnel szokott ebédelni szombatonként, és leginkább a szerénységükért csodálta őket. Brody azt mondta az interjúban, ma Magyarországon kevés a szerény ember, mindenki mindent tud, talán ezért állnak így a dolgok. Végül arra jutottam, ünnepekkor túl sok interjút közölnek az újságok, mert hálás műfaj, és ilyenkor a közéletben úgysem történik semmi.