Kapcsolj át

<p>Marek Maďarič előző életében valószínűleg távirányító volt. Az elmúlt hét folyamán a kulturális miniszter többször is megnyilvánult a kereskedelmi tévék valóságshow-i kapcsán. Maďarič eldöntötte, harcot indít a Farmer feleséget keres, és hasonló szennyműsorok ellen.</p>

Kikérte a kulturális élet képviselőinek véleményét is, majd miután választ nem kapott, harmadnapra kijelentette: csalódott az ország kulturális elitjében, amiért nem foglalt állást az ügyben. Maďaričot a jó szándék vezérli, mi más. Szeretne minket megvédeni a televízióból áradó sok gonoszságtól és ízléstelenségtől. Azt viszont észrevehetné, hogy a politikusoknak 2012-ben már nem áll jól az erkölcscsősz szerepe. A kulturális élet képviselői valószínűleg azért nem válaszoltak neki, mert jobb dolguk is van, mint hogy valóságshow-t nézzenek. A miniszter megszólította az egyházakat is, mondván: nem kellene hagyni, hogy a Cirill és Metód örökségét hordozó nemzet mindennapjait hasonló gusztustalan tévéműsorok szennyezzék. Azt is mondta: nem fogadja el az érvet, hogy minden ember azt nézhet a tévében, amit akar. Pedig ennél nagyobb igazságot nehezen lehet kijelenteni a téma kapcsán. Istentől nemcsak Cirillt, Metódot, meg a tévét kaptuk, hanem szabad akaratot is, amit a távirányító igénybe vételével érvényesíthetünk. Az embereknek le kell szokniuk arról, hogy nagy bölcs vezéreik megmondják nekik, mit szabad, és mit nem szabad. Meg kell tanulniuk, hogy senki nem vállal értünk felelősséget. Ha tehát hülye emberekről szóló hülye műsorokat néznek, előbb-utóbb be kell ismerniük maguknak, hogy ők is ugyanolyan hülyék, mint akiken szórakoznak. Ennyire egyszerű.

Maďaričnak is csak ezt tudjuk ajánlani. Ha nem tetszik neki a valóságshow, éljen istentől kapott szabad akaratával, és kapcsoljon át a Grace klinikára, a Nagy házátalakításra vagy a Reading–Tottenham focimeccsre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?