<p>Megdöbbent a világ – megint. A közvélemény-kutatókat lassan az időjósokkal egy kasztba fogják sorolni. </p>
Jön a nagy kísérlet
Újra bejött az angolszász meglepetésfaktor, szinte senki se merte – vagy tudta – megjósolni Donald Trump győzelmét, a többség Hillary Clintont látta a Fehér Házban.És mégis jött Trump. Máris kezdődik a bizakodás a szabad sajtó sarkaiban, hogy Trump talán mégis normális elnök lehet; majd a washingtoni fékek és ellensúlyok kordában tartják; hogy ez a szavazás mégsem a demokrácia vége volt. Persze ettől még orosz kapcsolata nemzetbiztonsági kockázat marad. Trump az első elnök, aki nem hozta nyilvánosságra adóbevallását – amivel éppenséggel tisztázhatta volna magát és orosz pénzügyi kapcsolatait (is). Valamiért ezt nem akarta. Ettől még az amerikai szavazók döntöttek, több konkrét dolog mentén. Egyfelől ne felejtsük, hogy a brexit-szavazáshoz hasonlóan az USA-ban is az egészségügyi reform az egyik legnagyobb belpolitikai téma. Erről keveset beszélünk tájainkon, de az amerikai szavazó pénztárcáját vastagon érinti az egészségügyi járulék emelése, amiről éppen nemrég kaptak a választók értesítést a biztosítójuktól. Nem kampányüzenet ez, hanem hétköznapi valóság. A demokrácia beteljesedését ünneplő urbánus elit az elmúlt tíz évben megfeledkezett a többségről. Nemcsak Amerikában, sok európai országban is. A lényeg, hogy az amerikai szavazók tízmilliói érezhették úgy, hogy velük nem foglalkozik a politika, nekik nem nyitnak lehetőséget, miközben a 2008-as válság óta saját gazdasági helyzetüket romlónak érzékelték. Ez azért elég vörösen villogó figyelmeztetés, de nehezen veszik észre a más üzeneteken szocializálódott érzékenységpárti politikai csoportok. Az a stabil hátország, amely az immár hagyományosan „kisebbségi” csoportoknak tekintett társadalmi rétegeket támogatta, kiesett a politikai konstrukcióból. Máshogy fogalmazva: az adófizetők nagy többsége azt érezte, hogy nem az ő érdekeinek megfelelően forgatják vissza a befizetéseit, hanem olyan témákra, csoportokra és ügyekre, amelyekkel nehezen azonosul. Ebben tudott Trump a maga ormótlan módján rendkívül hatékonyan visszakanyarodni a fehér amerikai tömegekhez.Végül: az amerikai szövetségi államot odaát legalább annyira divat szidni, gyűlölni és leköpködni, mint ideát Brüsszelt. Ha esetleg nem is kedvelik annyira Trumpot, de a választók egy része szívesen bedobta a washingtoni hangyabolyba, hogy legyen min rágódniuk a „bürokratáknak”. Ezzel üzentek a szövetségi kormánynak: hagyják őket a saját államaikban a saját ügyeikben dönteni. Kevesebb központosítást, kevesebb szövetségi beavatkozást akarnak. A globalizációval való megküzdés stratégiájában ez az inga most a lokális irányba leng ki. Miközben sok témában nem nemzeti, csakis nemzetközi szinten lehet lépni, más ügyekben a lokális megoldás a gyors és hatékony. Nagy kísérlet kezdődik, csak reménykedni lehet, hogy Trump a reagani meglepetést hozza és nem valamiféle putyinit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.