Jin és Jang nálunk

A püspöki kar nemrég ádáz harcot vívott az oktatási miniszterrel, aki bevezette volna a jóga oktatását. Végül az egyház nyerte a csatát, a háború azonban nem ért véget, és minden jel arra utal, hogy Ftáčniknak a kisujját sem kell mozdítania ahhoz, hogy a keleti filozófiák beszivárogjanak iskolarendszerünkbe. Alapjai ugyanis az egyik legmeghatározóbb kínai filozófiai és vallási irányzatra, a taoizmusra épülnek. Ez utóbbi mindenekelőtt harmóniára törekszik, amelyet a két ellentét, a Jin és a Jang egyensúlyában vél felfedezni. A Jin a hideg, az üresség, a passzivitás, a Jang a meleg, az erő, az aktivitás. Oktatásügyünk ugyanígy e két elv között próbál rátalálni a harmóniára. Az ellentétpár ebben az esetben az elmúlt 40 év megcsontosodott reakciói és a piacgazdaság kényszere közt található. Mindkettőre rengeteg a példa, a legutóbbit a levelező tagozatos egyetemi hallgatók beíratkozása szolgáltatta. A kérdőív még a régi: az iskola mindent tudni akar, az édesanya telefonszámától és nemzetiségétől kezdve a hallgató személyi igazolványa kibocsátójáig. A személyzet is a régi, a több száz jelentkező beíratását három „nénire” bízták. A fizetés viszont már új módszerrel történik. Bár a pártok közti vita még javában folyik, az iskolák már megtalálták a módját annak, hogyan lehet fizettetni az oktatásért. A hallgatóknak csupán egy szerződést kell aláírniuk, melyben pár ezer koronát ajándékoznak az egyetemnek. Az ellentétek itt is vonzzák egymást. Lao-ce, a taoizmus megalapítója a Jin, vagyis a passzivitást tekintette követendőnek. Oktatásügyünk ezt csak a negyvenéves múlt legrosszabb példáinak esetében igyekeznek tökélyre vinni.