Íj Szó, a nomád napilap

Bandika cakompakk bevallotta, hogy ő maga elég régtől szurkol a türk nyelveknek, hogy a magyarral való rokonsági versenyben ők kerekedjenek felül, hiszen már az Egri csillagokat olvasván is bizonyítást nyert számára ez a tézis, annak a fejezetnek köszönhetően, melyben Cecey Vicuska ráébred, hogy ő valójában tud törökül, hiszen az elma az alma, a pabucs az papucs, a cságána meg csákány. És akkor még nem is szóltunk a pogácsáról, ami törökül poğaça (még akkor is, ha eredetileg az olasz foccaccia szülte).

Hőseink örömmel vették továbbá tudomásul, hogy az Új Szó néven futó napilap a bejelentésből kifolyólag nomádosítja magát: Íj Szó címmel jelenik meg ezentúl, reflektálva a két nagy igazságra, nevezetesen hogy olvasói íjfeszítő tradíciókkal rendelkező ősöket magukénak tudható emberek körébe sorolják magukat (vagy ha nem, majd bepótolják), másrészt meg újat már nemigen lehet mondani a mai világban. Hisz elmondtak már minden újat, minek ide még több, amikor azt sem értjük, amit már századok óta magyaráznak nekünk. Amíg zötyögött a villamos, Bandika és Ervin egymást kérdezgették, melyik a kedvenc török eredetű magyar jövevényszavuk. Bandikáé a barom és az ökör, Ervin vacillált, nem tudott ugyanis választani a bölény, a gödény és a görény közül. Bandika próbálta rábeszélni, hogy válassza a csipát, a kákát vagy a kökörcsint, de aztán Ervinnek le kellett szállnia, így a dolog annyiban maradt.

Ervin másnap jelentkezett, és megdöbbenve újságolta, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a változataiban rendkívül gyakran használatos b...ik ige is türk jövevényszóként szerepel a magyar szókincsben. Ervin elcsukló hangon mondta mindezt, mert nem akarta elhinni, hogy íjfeszítő őseink képesek lettek volna nyelvükre venni ezt a nyomdafestéket nem tűrő kifejezést.

Másnap ismét találkoztak, de nem jutottak dűlőre. Ervin csak attól nyugodott meg, hogy Bandika emlékeztette: félmillió magyar él és dolgozik Angliában, vagyis jócskán vannak köztünk, akik a nomád szokásokat nem hajlandók feladni. Ha szólít a sztyeppe, menni kell, ők pedig mennek. Tisztelet nekik, hiszen bennük még ott van az, amit belőlünk az európai álkultúra tőszomszédsága a századok során kimosott.