Így döntünk mi

Ez nem meglepő, számos ilyen volt már máshol is. Például a magyar kormány 2006-ban keresett nevet az új budapesti Duna-hídnak, és Steven Colbert amerikai komikus futott be az első helyen. (A hatóságok végül a Megyeri híd nevet adták az új átkelőnek.)

Hasonló, bár kicsit más töltetű történet, hogy az új-zélandiak a napokban fejezték be az ország új zászlójáról szóló népszavazás-sorozatukat. A kormányfő a kék alapon ezüst páfrányt ábrázoló variáns mellett kampányolt. Több mint 10 ezer javaslat érkezett – beleértve a teljesen abszurdokat –, a népszavazási bizottság végül négy alternatívát bocsátott szavazásra, köztük három páfrányosat. A nép felháborodott, összefogott a páfrányok ellen és elutasította azokat. A végeredmény, hogy nincs új zászló.

A napokban érkezett az a hír is, hogy az egyik számítástechnikai óriáscégnek törölnie kellett az egyik közösségi hálózatból az oda beültetett tanuló mesterséges intelligencia szoftverjét, miután a kísérlet teljes káoszba fulladt. A szoftver ugyanis a vele kommunikálóktól tanulta el az emberi konverzációt, és azt beépítette válaszaiba. Az internet népe pedig jó alaposan kitanította: 24 órán belül Hitlert éltető, rasszista és nyers, szexuális vonatkozású válaszok kezdtek dominálni a mesterséges intelligencia válaszaiban, mivel felhasználók egy csoportja célzottan erre tanította. A gyártó cég pedig rájött, hogy ez így nem fog menni.

Mindhárom történet sokat mond el arról a kollektív cselekvési problémáról, amivel a demokratikus társadalmak szembenéznek. A demokratikus rendszert kitaláló elődeink úgy hitték, az emberek gondolkodása idővel hozzáformálódik a rendszer magasztosságához, ma már tudjuk, hogy ez illúzió. A szavazók zöme közvetlen impulzusok és szimpátiák alapján dönt, és szívesen ad fricskát a mindenkori hatalomnak. Kreatív energiáit pedig inkább fordítja humorra, mint a hatalom elvárásaival szembeni valós alternatívák kidolgozására. Ezzel nincs is gond, viszont egyben azt is jelenti, hogy a közvetlen demokrácia – döntsön a nép mindenről – hívei egy ilyen közegre szeretnék bízni a legfontosabb döntéseket, ami nem tűnik reálisnak. Pont azért van szükség a politikai elitekre, hogy a közéletben ne ilyen logika alapján szülessenek a döntések. Más kérdés, hogy ha a parlamentbe is Hajófejű Hajó Urakat választunk, akkor az ő döntéseik minősége sem lesz sokkal jobb, mintha azok az emberek hoznák őket, akik gond nélkül órákon belül szexista nácivá képeznek egy mesterséges intelligenciát.