Időcsata Pozsonyban

fico kalinak k

A mi a szlovákiai közéletben zajlik, az ellentmond a logikának. Robert Fico kabinetje tavaly decemberben gyorsított eljárásban akarta keresztülhajszolni a a parlamentben a büntető törvénykönyv módosítását. Végül a kormánykoalíciónak az ellenzékiek obstrukciója miatt csak idén, február 8-án sikerült elfogadni az erősen vitatott jogszabályt, amelyet az államfő aláírt, holott ellenezte a törvényt. Ficóék azóta késleltetik a további jogi lépéseket. Jól tudják, hogy miért.

Ők többször emlékeztettek a szlovák miniszterelnök február 9-i nyilatkozatára, amikor eltökélt arckifejezéssel sisteregte: „Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a módosított Btk. érvénybe lépjen!” Azóta szinte már eszelősen tüsténkedik a minden tárgyilagos szakértő számára egyértelmű céljának elérése érdekében, ami nem más, mint a Smer és a Hlas politikai és gazdasági holdudvarához tartozó, súlyos bűncselekmények miatt bebörtönzött alakok büntetésének enyhítése, továbbá a korrupciós ügyeik miatt megvádolt, illetve egyelőre csak gyanúsított kegyencek felmentése. Ezért akarják megszüntetni a Különleges Ügyészséget, amelynek munkatársai számos jogerős ítélettel végződött súlyos bűncselekményt derítettek fel. Ugyancsak ezért csökkentenék az elévülési időt meg a kiszabható büntetések egyes tételeit. Ráadásul az igazságügyi miniszter felülvizsgálhatná a három évnél nem korábban meghozott, akár jogerőre emelkedett verdikteket is.

Nyilvánvalóan nem volt szerencsés Matovičék javaslatára bő három éve a Különleges Ügyészség élére Daniel Lipšic volt belügyminisztert kinevezni. Azóta néhányszor a taláros testület megállapította, hogy egyes eljárások során sérültek a gyanúsítottak alapvető emberi jogai. Többször a főügyész a hírhedtté vált 363-as cikkelyre hivatkozva mentette fel a vád alól főleg a Smer befolyásos embereit. Ám mindezek figyelembevételével sem állíthatja senki, hogy az elítéltek, továbbá a bírósági eljárás előtt álló vádlottak mindannyian ártatlanok.

Tudják ezt a kormánypártiak vezetői is, akik igyekeznek minél több időt nyerni, hogy minél kevesebb ideje legyen dönteni a módosított törvényről az Alkotmánybíróságnak, ahova e hét elején Zuzana Čaputová fordult, kérve a jogszabály hatályának felfüggesztését, ameddig nem döntenek végérvényesen arról, hogy törvénysértőek-e a Btk. módosításának egyes rendelkezései. Ugyancsak normakontrollt kért a taláros testülettől a két szlovák liberális párt (PS, SaS) is.

Normális esetben a kormánypártiak érdeke lenne, ha a Kassán tevékenykedő bírák jogtisztának minősítenék a módosított törvénykönyvet. Ám a jelek szerint még Fico sem bízik ilyen döntésben, ezért igyekszik kicselezni az Alkotmánybíróságot. Ez a törvény csak hat nappal a parlamenti végszavazás után került az elnök asszonyhoz, mert Fico akkor írta alá. Egyébként az új jogszabály máig nem jelent meg a Törvénytárban, amivel Peter Pellegrini és az illetékes miniszter nehezítik az Alkotmánybíróság döntését.

Ezt a halogató taktikát azért alkalmazzák, mert korántsem biztosak abban, hogy a módosított törvénykönyv kiállja az alkotmányosság próbáját. Az elnök asszony átlátott a szitán: nem vétózta meg a vitatott törvényt, mert akkor a kormánypártiak megnyernék a határidők csatáját. Elvben akár március 14-én utasíthatták volna el az államfő kifogásait, s másnap máris hatályba lépett volna az új törvénykönyv, nem kevés elítélt vagy megvádolt nagy örömére.

A törvénymódosításokat legkésőbb február 29-én közölni kell a Törvénytárban. Ezután a végső szó az Alkotmánybíróságé lesz, amely elvben március 6-án, esetleg egy héttel később dönthet az államfő beadványáról, ha a rendelkezésükre álló időt a testület ehhez elegendőnek tartja. Ha nem, akkor a negyedszer is kormányfővé avanzsált Fico cinkosaival együtt pezsgőt bonthat. Sokunknak viszont a Mečiar-rezsim sötét éveiben született sóhaj jut az eszünkbe: „Szlovákiában már csak így van…” – egészen addig, ameddig az ellenzékiek és a tisztességes polgárok ezt az áldatlan állapotot eltűrik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?