Időben

Nocsak, nem is olyan rossz! Keresve se találhattam volna alkalmasabb eszközt a homlokomon keletkezett púp lelohasztására. Miközben ezt konstatáltam, egyre jobban megtetszett ez a hirtelen támadt egyensúly újonnan felfedezett világomban, nem is igyekeztem feltápászkodni. Legalább tisztázom magammal, hogy hova, hova, kedves Ildikó?  Hát, hogy vizsgáztatni. No, és megvárják a diákok a tanárnőt? Hát, hogy meg. Akkor a sietés egyik vége megoldva, jöhet az érkezési oldal: Ki vagy mi kergeti magácskát? Egy meggyőződés? Egy szokás? Egy késztetés? És különben is, mi a francot tetszett totojázni hajnali fél öt óta? Miért pont most lett sietős a sietés? Elismerem, nem kifejezetten kon­zisztens gondolatfelvetések sorjáztak ki elmémből, de nyilván Kolumbusz is zavartan kapkodta a fejét a sok újdonság láttán. Itt volt például ez az új hangnem, ahogy magácskámmal beszéltem. Semmi vulgarizmus vagy „debénavagyildizés”. Épp ellenkezőleg: magázva, tessékelve, nagybetűvel a tulajdonnevet, ahogy illik. Hogy én milyen jó társaságba keveredtem! Haljak meg, hát tisztára megéri elesni! Mindjárt több figyelem jut attól, aki gondolkodik, annak, aki valamit éppen csinál. Mikor is volt nekem utoljára időm arra, hogy időm legyen? Miért kell nekem agyrázkódás közeli állapotba jutnom ahhoz, hogy flörtölni kezdjen az elmém a kezemmel? Azt, hogy órában, percben mérjük az időt, már ovi előtt megtanultam jelesre. De mindig sokkal jobban tetszett, ahogy a mutatók más-más ritmusban hasítják a kört. Hosszan-hosszan (szögpercekig? órákig?) tudtam bámulni, ahogy a tik-tak szigorú metronómjának engedelmeskedve a nagymutató hevesen udvarol a lomha kicsinek. Drukkoltam nekik, hogy találkozzanak, és amikor puszit adtak egymásnak, megkondult a harang – ásó, kapa. Az idő iramát mérjük, mert vizsgázni-vizsgáztatni kell, mert puszit szeretnénk adni egymásnak. Máshogy nem megy. És miközben találkozni sietünk, a mutatók érzéki táncát odavetjük a tik-nek és a tak-nak. Még szerencse, hogy a nagy kapkodásban néha elveszítjük egyensúlyunkat. Hizsnyai Tóth Ildikó