I. Murszi, az iszlám fáraó?

 

A világ számára korábban ismeretlen elnök keményebbnek bizonyult, mint bárki is feltételezte. A belpolitikában hónapok óta vívja élet-halál harcát az Egyiptomot korábban irányító nagy hatalmú tábornokokkal, s egyelőre ő áll nyerésre. A Mubarak alatt uralkodó elit most már csak azért küzd, hogy beleszólása legyen az új alkotmány kidolgozásába. Másfél hete tucatnyi tekintélyes liberális személyiség hagyta ott az alkotmányozó testületet, mert az elsöprő többségben levő iszlamistákkal olyan alapvetésekben nem tudtak egyetérteni, mint az iszlám politikai szerepe, a polgári szabadságelvek vagy a nők jogai. Mubarak bukása után Egyiptom a saját sebeit nyalogatta, a tábornokok nem vállaltak látványos nemzetközi szerepet, és hitet tettek az Izraellel kötött békealku mellett. Arab megítélés szerint az Izrael és a Hamász között múlt héten megkötött tűzszünet egyértelműen Murszi személyes sikere. Ráadásul Egyiptom – értsd: Murszi – ellenőrzi a fegyvernyugvás megtartását, közvetít Izrael és a Hamász között a kényes részletkérdések kidolgozásában, ilyen pl. a Gázai övezet köré vont izraeli blokád feloldása és az övezetbe irányuló külföldi fegyvercsempészet leállítása. Murszi látványos külpolitikai sikerét Washington is elismerte, Obama nyilvánosan mondott neki köszönetet. Van azonban két jelzésértékű dolog, ami aggodalomra adhat okot. Az egyik: Murszi valójában sosem tette le a nagyesküt az egyiptomi–izraeli békealku mellett, korábban, az őt az elnöki tisztségre delegáló Muzulmán Testvériségen belül kemény Izrael-ellenes nézeteiről volt ismert. Beiktatása óta pedig erőteljesen támogatta a Hamászt a Fatahhal szemben. A másik egy tegnapi hír: miután Aszad szíriai elnök kiutasította, Damaszkuszból Kairóba tette át székhelyét a Hamász emigrációban élő vezetősége, Háled Mesaallal az élen. Egyiptom tehát visszaszerezte azt a regionális hatalmi státust, amely igazolja a világ előtt is, hogy nélküle egyetlen fontos közel-keleti kérdés sem oldható meg. E külpolitikai siker után Murszi rögtön egy olyan elnöki rendeletet adott ki, amellyel nyilvánvalóan a teljhatalom megszerzésére törekszik – emiatt a liberális ellenzék csak modern fáraóként emlegeti. A törvényhozásban a Muzulmán Testvériség van többségben, amely a nála is szélsőségesebb szalafistákkal megtámogatva szinte mindent keresztül tud vinni. Ez ellen lázadnak most tíz- és százezrek a Tahrír téren. A szakállas – a muzulmánok ennek nagy jelentőséget tulajdonítanak – elnök tehát a külpolitikában többé-kevésbé reálpolitikusként mutatkozott be. A belpolitikában már nem, dekrétumát nem hajlandó visszavonni, s ha továbbviszi azt, amit elkezdett, akkor egy iszlám diktatúra megteremtésének lehetünk tanúi. Ez önmagában is aláaknázná az egész Közel-Keletet, s akkor még Iránt és a szíriai válságot nem is említettük. Ami Murszinak gátat szabhat: az ország pocsék gazdasági helyzete, függősége az amerikai segélyektől, a külföldi hitelektől és a nyugati turizmustól.