Hogyan gondozd a magyarodat?

Az egyre népszerűbb nyári egyetemet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezi. A szünidőben a pedagógusok továbbképzése azt a célt is szolgálja, hogy a résztvevő pedagógusok új módszerekkel ismerkedjenek meg, tapasztalatot cseréljenek, ötleteket, tippeket kapjanak, amelyeket a következő tanévben kipróbálhatnak. Néhány napja a hvg.hu írta meg, hogy a 2020-ban bevezetendő Nemzeti alaptanterv „hazafiasítását” arra a Takaró Mihályra bízták, akinek köszönhető a Nemzeti alaptanterv 2013-as korrekciója, amelynek következtében Wass Albert, Nyirő József, Szabó Dezső stb. az alaptanterv része lett, és akinek a botrányos és provokatív kijelentései – a Nyugat egy „kis zsidó lapocska”, az embernek nehezen nevezhető Spiró György stb. – rendre borzolják a szakmai szervezetek és az olvasók kedélyeit. Nem sejthetjük, miért gondolták a szervezők, hogy a számos, kiváló magyarországi irodalomtörténész közül a szlovákiai magyar pedagógusok okítását éppen Takaró Mihályra bízzák. Megnéztük, mit gondol a meghívott irodalomtörténész a magyar kultúráról. 

Takaró szerint a magyar nem arctalan tömeg, hanem mindenki önálló identitás, mivel magyarul úgy mondjuk, egy ember, két ember, száz ember stb.: egyes számot használunk, míg más nyelvek ebben az esetben többes számot. Már-már irracionális, hogy ilyen kis lélekszámú nép fönnmaradt, már rég el kellett volna tűnnie – ezzel a fölvezetéssel alapozta meg az előadó azt a kérdést, mitől unikális a magyar. A megmaradás titka pedig az, hogy a magyarság számára a kultúra volt a legfontosabb kérdés.

A tételmondat tehát úgy hangzik, a kultúra a magyarság megmaradásának legfontosabb záloga. 

Az óvónők és a pedagógusok felelőssége óriási, nem direkt módszerekkel, de jó példával nevelik magyarrá a gyereket, akit, ha magyar iskolába íratnak, minden körülmények között magyar marad. „Az ilyen ember számára a magyarság nem gúnya, hanem bőr” – ékelte hatásszünetek közé az előadó a következő üzenetet a nyári egyetem résztvevőinek. Takaró szerint a magyarság sorsvállalás és tudatos kultúravállalás. Nem genetikai kérdés, mert ez a Kárpát-medencében lehetetlen vállalkozássá tenné a „ki a magyar?” meghatározását. Akinek szlovák, román, zsidó, német stb. felmenői vannak (Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós stb.), azért akar a magyar kultúrához tartozni, mert „a magyar kultúra olyat tud, amilyet semelyik más” – nyilatkoztatta ki Takaró. A szellemi lét nagyjainak magasztalásától a hallgatósághoz fordult az előadó, és a mindennapi cselekvés, az apró lépések fontosságát hangsúlyozta. Arra buzdított, hogy mindenki tegye fel a kérdést magának, ő mit tett a magyarság megmaradásáért, hány gyereket szült, kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor valamit elrontott a kedves szülő. Egészen érthetetlen, hogy a hallgatóságból, még ekkor sem tiltakozott senki.

Az előadás végén megtudtuk, hogy a Kárpát-medencei magyarok közül a felvidéki magyarok vannak a legrosszabb állapotban, mivel legkönnyebben adják fel magyarságukat. 

Végezetül Takaró pedagógiai hitvallását is megosztotta a közönséggel. Az irodalomoktatást – saját bevallás szerint – szándékosan egyszerűsítette: csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami rombolja, azt nem. Példát is hozott arra, mit ért romboláson. Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat című szövegéből idézett. Ebből a játékos írásból önkényesen tépett ki olyan szöveghelyeket Takaró, amelyekre szüksége volt az ideológia aládúcolásához és a következtetéshez (még az Örkény-mottót is Esterházynak tulajdonította): Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani. Aggasztó, ha irodalomtörténészként a szövegértelmezésről így gondolkodik, és nem látja az Esterházy-szöveg sokféle olvasási lehetőségét. A szövegek ideológiai alapú szelektálása, és a centrumban képzett, rögzített jelentés, értelmezés forgalmazása a szándékkal ellentétben nem erősíti, hanem gyengíti a kultúrát. Ezek a záró gondolatok azt is előrevetítették, mivel jár majd a Nemzeti alaptanterv hazafiasítása.