Hódított az Il Divo

Biztos az énekléssel volt gond. Az Il Divo viszont nemcsak négy fess (javítok: szép) pasi, hanem énekelni is tud. Sokszor éri az embert csalódás, hogy a felvételen minden csodás, aztán a koncerten az illetőnek nincs hangja. Na, az Il Divónak van. Másfél órát énekeltek egyfolytában, semmi sóműsor, semmi fölösleges magamutogatás a színpadon, csak és pusztán zene. Mégsem unatkozott senki. A férfiak sem. Mert sok férfi volt. Főleg a VIP zónában. Szlovák hírességek, politikusok. Mintha csak szándékosan tennék, az utolsó pillanatokban vonultak be, amikor már a pórnép elfoglalta a helyét, s a spanyol énekes kidugta a fejét a színfal mögül, mert fél kilenc volt, s gondolom, pontosan akartak kezdeni. De a VIP-ek csak vonultak lomhán, pezsgőspohárral a kezükben, persze nem egyszerre, nehogy takarják egymást. A nagyon fontos személyek között volt egy sor kopasz pasi is, csupa olyan külsejű nővel, amire azt szokás mondani, hogy reprezentatív. Nyilvánvaló, hogy az említett uraknak nincsen androgén alopéciája (túltengő tesztoszteron okozta kopaszság), hiszen látszott, hogy borotvált a fejük.

Nem láttam a divatlapokban, hogy a kopasz lenne a legújabb férfihajdivat, mint valamikor, a Ronaldo-időszakban. Márpedig ha valami nem divat, s egy csoportnak mégis van ilyen közös jellemzője, mint ezeknek a kopaszság és a szilikonos nej, akkor egy szubkultúráról van szó, súgta a bennem élő szociológus. Kérdés, hogy melyikről.

Na de erről ennyit, végül is mindenkinek jogában áll koncertre menni. Azért a fizetős részlegben is voltak férfiak, csak kevesebben, mert ez nem volt olcsó koncert. Drágább volt, mint a Madonna vagy a Bon Jovi Bécsben. Igaz, a várba nem fér be annyi ember, mint egy stadionba, tehát ez rendben is van. De az nem tetszett, hogy a szervezők ennyi pénzért egy vacak pokrócot vagy esőkabátot sem készítettek az ülésekre, ha netán hideg lenne, vagy esne, pedig ilyen szolgáltatást már sokkal kisebb produkciónál is tapasztaltam. És nem volt kivetítés!! Én a huszonnegyedik sorból jól láttam, de azért örülök, hogy a nővérem elhozta a színházi kukkerét, és így a négy énekes arcát is megpillanthattuk.

Kedves volt, hogy az Il Divo bevetett néhány bókot. Milyen szép a város, meg mennyi „pekne dzseni” van itt. Ez kábé olyan eredeti, mint amikor egy barátom minden találkozásnál azt mondja, „milyen szép frizurád van, ez új?”. Mégis örülök. Mert mi, nők, örülünk a szép szónak, és megbocsátunk. Főleg azoknak, akik ilyen szépen tudnak énekelni.
Lampl Zsuzsanna