Hiú ábránd

Amikor egy látszólag inkompetens, nem a politikum, hanem a szakmai közösség által elvárt képességekkel, tapasztalatokkal nem bíró egyén kerül valamilyen állami szerv élére, a kormányzati spindoctorok alapvető kommunikációs fegyvertárából mindig előkerül ez a mondat: „igaz, hogy XY nem bír szakmai tapasztalattal a (ide tetszőleges terület behelyettesíthető) terén, de más területen megszerezte azokat a menedzseri képességeket, amelyek alkalmassá teszik őt a feladat ellátására.” (Az is érdekes egyébként, hogy ilyen nyilatkozatok mindig csak az állami szférában történő, józan parasztésszel nehezen érthető személyzeti döntések után jönnek, a versenyszférából természetesen nem, de ebbe most ne menjünk bele.)Egy hierarchikus struktúra felsővezetői pozícióiban az alap szakmai képességek csak elméleti szinten elvártak. Ahogy a Volkswagen pozsonyi igazgatója sem biztos, hogy össze tudna szerelni egy autót, úgy az SIS igazgatójától sem azt várjuk el, hogy tudja kezelni a lehallgató készüléket, vagy éppen beépüljön egy terrorista csoportba, elég, ha meg tudja szervezni, hogy ezt mások megtegyék. Sajnos, 27 évvel a rendszerváltás után Szlovákiában még mindig bevett gyakorlatnak számít, hogy az állami cégek élére az adott kurzust kiszolgáló pártkatonák kerülnek. Például a távhőszolgáltatós esetében a végfelhasználó állampolgárnak nem feltétlenül származik tevőleges hátránya a vezérigazgató pártállásából, a titkosszolgálat azonban különleges üzem, különleges jogosítványokkal. Azt, hogy mi lesz belőle, ha elszabadul, már megtapasztalhattuk a kilencvenes évek derekán. 27 évvel a rendszerváltás után semmi nem indokolja, hogy egy mindennemű titkosszolgálati tapasztalatnak híján levő személyt nevezzenek ki ilyen pozícióba. Ilyen kényszer utoljára a rendszerváltás környékén nehezedett e hazára, mikor, ha nem akarták, hogy kommunista legyen egy tisztségben, akkor, úgymond, az utcáról kellett behívni valakit. Így történhetett meg, hogy mire Ján Langoš beletanult a belügyminiszterkedésbe, az ŠtB-sek ledarálták a fél irattárat. Anton Šafárik azonban nemcsak titkosszolgálati, hanem az államigazgatási tapasztalatoknak is híján van. Minden tiszteletem a szegény, beteg és sebesült keresztes lovagok ápolására 1080 körül alakult máltai lovagrendé, ahol Šafárik eddig dolgozott, de azért érezzük, hogy ez a háttér nem az igazi, bár a baloldali sajtó is elvetette a sulykot, mikor attól kezdett rettegni, hogy egyházi befolyás alá kerül a titkosszolgálat. A koalíciós szerződés értelmében a tisztség a Szlovák Nemzeti Pártnak „jár”, amely most saját, rövidtávú politikai céljai érdekében kész az állam biztonságát is veszélyeztetni egy inkompetens döntéssel.Ez lehet Šafárik kinevezésének egyik olvasata. Látnunk kell azonban a nemzetiek térnyerését a nemzetbiztonság egyéb területein is. Nevezetesen, hogy sikerült elérniük „saját” rendőrfőkapitány-helyettes kinevezését. Az előző koalíciós Fico-kormány idején a HZDS rugózott ezen a téren, de az akkor fizikailag és politikailag egyaránt jobb karban levő Robert Fico simán elhajtotta Mečiarékat. Most viszont eleget kellett tenni Dankóék „kérésének”, és kineveztetni az eddig kevéssé reflektorfényben levő, ám az Országos Rendőr-főkapitányság egy nagyon fontos, gyakorlati értelemben a titkosszolgálattal részben rokon tevékenységet folytató egységének vezetőjét rendőrfőkapitány-helyettessé. Dankóék biztonságpolitikai igyekezetét látva jogos a kérdés, vajon miért akar a nemzetbiztonság ilyen széles területe felett ellenőrzést szerezni az SNS?A fejcserék egyértelműen jelzik, nincs új a Nap alatt. 27 évvel a rendszerváltás után az apolitikus rendőrség, titkosszolgálat, vagy akár csak az államigazgatás továbbra is hiú ábránd.