Hinni akármiben?

Mostanában gyakran eszembe jut, Bródy János dalával együtt: „Talán még túl fiatal vagy, talán még nem tudod, nem nőnek a fák sem az égig, s elszállnak az angyalok. Talán még több benned az érzés, mint az értelem, és hinni akarsz akármiben.” Ezzel persze nem a fiatalokat akarom bántani, mert annak idején én is a végtelenségig védtem a saját igazamat, és némely dologban a mai napig nem engedtem, például abban, hogy bízzam az emberekben, és a saját utamat járhassam. Mindez hozzátartozik a „kötelező” ifjúkori lázadáshoz, mert hisz mi is lenne a világból, ha a fiatalok mindig meghallgatnák az idősebb generációk tanácsait, és aszerint cselekednének. Megállna az élet és a fejlődés! 

Később persze megtanultam, hogy nem mindig kifizetődő a bizalom és az őszinteség (ami a másik „vesszőparipám” a mai napig), mégsem érdemes másként élni. Nem bírom a képmutatást, a hazugságot és az álszentséget. Hiába szálltak el felettem az évek, még mindig nem tudom elviselni, ha valaki hülyének néz, azt gondolja, hogy nem emlékszem, mit tett az előző néhány évben, vagy az előző választási időszakokban, 

vagy azt mondja, ő teljesen új tervekkel és fiatal, új emberekkel és új formációban lép a politikába,

miközben az odafigyelő ember számára évek óta teljesen világos, hogy a régiek politikáját folytatja, az ő pénzükön, az előző generáció folytatója, és nem számít az őszinteség, mert a nyilatkozatait a pillanatnyi helyzet szerint váltogatja, vagy olyan „ügyesen” tud „magyarázni”, hogy sokan el is hiszik talán, hogy tartalma is van a mondanivalójának.

Akkor szomorodom el a legjobban, amikor okos, művelt emberek is elhiszik a porhintést, és bíznak abban, hogy ha az újnak kinevezett titánok hatalomra kerülnek, egyszerre minden jobb lesz, 

mindenkinek több lesz a fizetése, jobb lesz a munkahelye, a gyerekek egy csapásra „megjavulnak” az iskolában, hirtelen megtanulnak szlovákul, lesz pénz a falusi utak javítására, kerek lesz a szögletes. 

Nem adom fel a reményt, bízom a fiatalokban, akik szabadon akarnak élni, de betartják az emberi játékszabályokat, nem más emberek jogait megtaposva, hanem azokkal együttműködve, nem támadva, hanem megértően, nem kicsinyes érdekektől vezérelve, hanem hittel, és nem aszerint, hogy mit diktálnak nekik saját és más anyagi és politikai érdekei, hanem aszerint, hogy mi az, amivel segítségére lehetnek a társadalomnak. Hiszen ők és a gyerekeik is itt fognak élni még sokáig, és nem mindegy, hogy milyen környezetben, milyen közhangulatban! Bízom benne, hogy a fiatal választók különbséget tudnak majd tenni az igaz és a hamis között. Talán nem veszi zokon a magyar bárd, ha a fenti dalból vett szavaival fejezem be: „Mindig van, ki újra kezdi a rég lejárt mesét, hogy akarattal mindent elérhetünk. De a jó szándékkal kövezett út is a pokolhoz vezet, ha a szeretet és a béke nincs velünk!”