Helytelen válaszok

A népszámlálási eredményekről megjelentek az első elemzések, és ahelyett, hogy megoldásokat, stratégiákat, további teendőket taglaltak volna a szerzők, elindul a bűnbakkeresés. Ki mennyire tehet arról, hogy a magyarok lélekszáma csökkent Szlovákiában, ki okozta ezt a sokak szerint tragikus fogyatkozást, mutogatva jobbra, balra, szlovákokra, árulókra, repedt identitásúakra stb. Öröm nézni az elektronikus felületeket, ahol a korrektségre törekvő, komolyabb médiumokban közölt írások mellett megjelentek a futóbolond értékelések is, de hát spongyát rá, néhány tucat egymásnak írogató ember tömeges népfogyatkozásra aligha talál gyógymódot.

Ezek után a választási eredmények taglalása már nem is lehetett meglepő. Ami meglepő volt, hogy felnőtt, köztiszteletre számot tartó és közügyekben jártas emberek miként hurrogták le a választópolgárokat, megkérdőjelezve döntési képességüket, szó szerint rossz választónak tartva azt, aki nem úgy szavazott, mint ahogyan azt a kifogásoló személy elképzelte. Mert, ugye, amíg a nép éljenez és a vállán hord, addig az az a nép, amely a víz és a gálya viszonyában az úr, tehát a víz. De amint máshogy dönt, máris feledjük Petőfi versét, és megjelenik a megvezetett, becsapott nép, még jó, hogy senki nem írta le, mint anno a 19. században, hogy a nem éljenző, hanem elutasító nép a „csürhe”.

A választás, lett légyen a nemzetiség megválasztása vagy a politikai párt melletti voksolás, nem bűncselekmény. Nem bűnöst, nem okozót, tettest kell keresnünk. Az emberek mindkét esetben valahogyan döntöttek, legitim és legális módon, és ha nem úgy döntöttek, ahogyan azt elvárták, elvártuk volna, akkor a hibát nem a választókban, nem a válaszadókban kell keresni. A hiba a közszereplőkben van, s minél korábban tudatosítják, annál nagyobb az esély, hogy a nem kívánt társadalmi események vagy folyamatok korrigálhatók legyenek. A bűnbakkeresés a nem kívánt folyamatokat csak meggyorsítja, ugyanúgy, mint az asztalra csapkodás és legénykedés. A népszámlálás eredménye lehangoló, a választási eredmény a Híd számára nem jó (legalábbis nem jobb, mint másfél éve), az MKP számára vereség. A magyarság lélekszámát tekintve ugyanúgy, mint a választási eredmények kapcsán nincs más út, mint észrevenni, amit a márciusi ifjak képesek voltak 164 évvel ezelőtt: a magyarságnak a jelenlegi, új paradigmákat kereső világban új válaszokat kell megfogalmaznia. A világ forr, a válság nemcsak a pénzintézeteké, hanem mindannyiunké, a válság része a társadalom morális helyzete. Válságos helyzetekben kell észrevenni, hogy az eddigi leghaladóbb, nyugati polgári társadalmi berendezkedés is újításért, átalakításért kiált, és ilyenkor illik észrevenni, hogy az Európában honos nemzetállam eszméje kiürült.

Ebben a helyzetben egymásra mutogatni, árulózni, kirekesztősdit játszani öngyilkosság. Közösségnek, politikai csoportosulásnak, közösségi eliteknek egyaránt. Az egyén életében nem, az ember túlél, gyermekei viszik tovább a stafétát, de ha a közösség rosszul választ, a herderi átok útjára léphet. Okosabb lenne hát néhány napig, hétig nem nyilatkozni, hallgatni és gondolkodni, senki sehová nem hajt. És ha lehiggadnak az eredmények szülte emóciók, talán el lehet indítani egy társadalmi vitát, amelyet a szlovákiai magyarság valószínűleg úgysem úszhat meg.