Nem született hősnek, az események tették azzá. Harcát keményen, ám méltóságteljesen megvívta. Michal Kováč nélkül nem tartana ott az ország, ahol tart.Michal Kováč a 20. század szinte összes viszontagságát megélő generációjának tagjaként lépett a politika nagyszínpadára.
Helytállt és hős lett
Nem született hősnek, az események tették azzá. Harcát keményen, ám méltóságteljesen megvívta. Michal Kováč nélkül nem tartana ott az ország, ahol tart.
Michal Kováč a 20. század szinte összes viszontagságát megélő generációjának tagjaként lépett a politika nagyszínpadára. Gyerekként láthatta a világháborút, fiatal egyetemistaként a sztálinista időket, fiatal kutatóként a 60-as évek enyhülését, majd a prágai tavasz után saját bőrén tapasztalhatta a normalizációt. A rendszerváltás után már gyakorlatilag nyugdíjasként lett országosan ismert politikus. Szlovák értelmiségi generációjának derékhada nem sokkal 89 után – függetlenül attól, hogy 68-ban melyik oldalon állt – tévúton járt: vagy nem tudott szakítani a kommunista múlttal, vagy a mečiari politika szolgálatába állt. Ő nem. Pontosabban: nem sokáig. Michal Kováč is a „mufti” mellett kezdte, ám mentségére legyen mondva, hogy ezzel sok értelmes szlovák politikus is így volt. Az exállamfő viszont időben észbe kapott, és ami még fontosabb: a kényelmes, ám morálisan vállalhatatlan beletörődés helyett ellenállt. Posztját teljes mértékben Vladimír Mečiarnak köszönhette, ám nem vált lekötelezettjévé. Az akkori ellenzéket is sokkoló szókimondásával mandátuma elején harcot hirdetett a frissiben függetlenné vált országot belorusz útra terelő miniszterelnök ellen.
Kiállása kulcsfontosságú volt a mečiarizmus elleni harcban. Elnökként akadályozta a teljes hatalomátvételt, ellenállásával pedig akaratlanul is lerántotta a leplet a rezsimről. Amikor fiát a titkosszolgálat elrabolta, mindenki számára egyértelművé válhatott az épülő rezsim aljassága – itthon és külföldön is. Michal Kováč államférfiúi nagyságát mutatja, hogy a fiát érintő ügyekben is elnökként, nem apaként járt el, később sem voltak a történtek miatt hisztérikus reakciói. Lexáék bűntette sem törte meg, mandátuma lejártáig ellenállt a rendszernek, a távozása után adott amnesztiával pedig a mečiarista rendszer végleg leleplezte magát.
Politikai nyugdíjazása is méltóságteljes volt: 1999-ben elindult az első közvetlen elnökválasztáson, ám miután látta, hogy az akkori koalíció támogatását élvező, népszerű Rudolf Schusterrel szemben nincs esélye, visszalépett a javára. Saját karrierje helyett az ország érdekeit helyezte előtérbe, megakadályozva a HZDS elnökének visszatérését.
Ha nincs Mečiarék rémuralma, alighanem az egyik legszürkébb, legkevésbé inspiratív államfőként vonult volna be a történelembe. A körülmények azonban az ország legjelentősebb államférfiúi közé emelték. Ez is jelentős erény: a történtek tették hőssé, ehhez viszont az kellett, hogy konformizmusát feladva vállalja a sors által rá osztott szerepet.
Michal Kováč helytállt. Emléke előtt a nemzeti gyásznap mellett azzal tiszteleghetne a politikum, ha eltörölné a korszakra máig árnyékként vetülő mečiari amnesztiákat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.