Háromigenes dilemmák

Megbélyegzés, kirekesztés. Nem a népszavazás, az azt megelőző kampány és ellenkampány eredménye volt ez. Most hadd ne ítélkezzünk, melyik volt a rosszabb, tény, hogy mind a referendum fanatikus támogatói, mind ellenzői nagyon alaposan kivették részüket a sárdobálásból. Ez utóbbiak – szubjektíven – azért okoztak nagyobb csalódást e sorok szerzőjének, mert egyébként mindig a toleranciáról és a megértésről beszélnek. Téved, aki azt hiszi, hogy a vita felesleges volt és bárcsak ne lett volna. A társadalmak ugyanis változnak, naivitás azt hinni, hogy ami tőlünk pár országgal nyugatabbra téma, az mihozzánk előbb-utóbb nem gyűrűzik be. Ha a családdal, házassággal, melegjogokkal kapcsolatos kérdéseket nem a Szövetség a Családért hozta volna most fel, pár év múlva valószínűleg a melegszervezetek rángatták volna elő. A vitát tehát nem spórolhattuk volna meg, ám fájó, hogy kisiklott, mert sokakkal elszaladt a ló. Ahogy a Focus felmérése is mutatja, a referendumban feltett kérdések tárgyában szinte konszenzus uralkodik a szlovákiai társadalomban, viszonylag kevesen voksolnának nemmel. Hogy mégis eredménytelen lesz a népszavazás, az több okkal is magyarázható. Egyrészt sokan lusták és magas az 50%-os küszöb – ezért nem lehet semmiről sem sikeres referendumot tartani Szlovákiában. Másrészt sokan úgy vélik, felesleges olyasmiről szavazni, ami úgysem változtat a dolgok állásán. És tegyünk hozzá egy harmadik, talán kevesek számára dilemmát okozó érvet is: a népszavazás konzervatív szempontból is felvet egy elvi problémát. Talán már nem sokan emlékeznek Iveta Radičová és Rudolf Baláž 2009-es vitájára. Előbbi akkor államfőjelölt volt, utóbbi, aki már nincs köztünk, besztercebányai püspök. A közéleti események kommentálásától sem ódzkodó Baláž – akit annak idején a mečiari SIS akart tönkretenni – élesen reagált Radičová egyik kampánykijelentésére, mely szerint az, hogy mi számít morálisnak és mi nem, társadalmi konszenzus kérdése. Baláž szerint ez a morális relativizmus iskolapéldája, mert vannak kérdések, amelyeket nem lehet az aktuális többség, legyen akármilyen nagy is, akarata szerint rendezni. A konzervatív értékrend szerint ezek közé tartoznak a családdal kapcsolatos témák is, a házasság pedig kiemelten. A népszavazás gyakorlatilag – célzatos módon – ezzel a konzervatív elvvel megy szembe, amikor az aktuális többség óhaja alapján akarja rendezni a kérdést – az ebből a szempontból másodlagos, hogy az aktuális többség most konzervatív módon gondolkodik. De mi lesz húsz, ötven vagy száz év múlva? A jelenlegi referendum egy kicsit a 2004-es, a kettős állampolgárságról tartott magyar népszavazáshoz hasonlítható (persze az analógia több szempontból is sántít). Akkor is egy, a politikán kívüli szervezet íratta ki a referendumot, ami mögé „kötelezően” felsorakozott a jobboldal, amely tudta, hogy erről nem kellene (akkor) népszavaztatni. Most is adott a dilemma: mit tegyen az ember, ha történetesen semmi kivetnivalót sem talál a családot érintő jelenlegi jogszabályokban (amelyek megerősítését kéri a népszavazás), ugyanakkor nem hiszi, hogy szerencsés, ha erről népszavazást tartanak? Ha nem megy el, akkor ahhoz járul hozzá, hogy kevés lesz az igen, amit a másik oldal úgy dezinterpretálhat, hogy a többség lábbal szavazott, és a nemek győztek. Ha viszont elmegy, olyan szavazáson vesz részt, amelyet nem biztos, hogy jó ötlet volt kezdeményezni – emellett pedig az irreálisan magas küszöb miatt már az elején biztos volt, hogy sikertelen lesz.