Harc a Nílus vizéért

Nem nehéz tehát elképzelni, hogy Egyiptom számára Afrika északi részén, ahol az ország nagy része puszta sivatag, a Nílus maga az élet. A gyarmatosítás idején a vízhez jutást különböző egyezményekkel biztosították, és a folyó utolsó szakaszán található Egyiptom a legnagyobb vízhozam felett rendelkezhetett. Csakhogy a fizika nagyobb úr a nemzetközi jognál. Az etióp kormányzat régi terve volt egy óriási víztározó megépítése a folyó felső szakaszán. A gigaprojekt a „Grand Ethiopian Renaissance Dam” nevet kapta, és 2023-ra fejezik be. Afrika legnagyobb vízerőműve lesz 15 gigawattos teljesítményével, a tározóban pedig 74 milliárd köbméternyi víz fog összegyűlni. Kairó mindent megpróbált, hogy ellehetetlenítse a projektet, csakhogy Etiópia nincs egyedül: mivel a folyó felső szakaszának országai régóta mellőzve voltak, most a szövetségeseivé léptek elő. 2010-ben már aláírták azt az egyezményt – Egyiptom tiltakozása ellenére –,amely a víz egyenlő elosztásáról rendelkezik: ehhez csatlakozott Ruanda, Tanzánia, Uganda, Kenya és Burundi is.

A kockázat Egyiptom számára nem pusztán vízügyi. A nemzetközi statisztikai átlag szerint így is vízszegénység uralkodik az országban az egy lakosra jutó éves vízmennyiséget figyelembe véve, de itt többről van szó. Az egyiptomi vízhozam mindenképpen jelentősen esni fog – évi harminc-egynéhány milliárd köbméterre – és ez a mezőgazdaságban katasztrófát fog okozni. Várhatóan a vízigényes mezőgazdasági tevékenység fele ellehetetlenül, ezzel akár ötmillió dolgozó válik munkanélkülivé. A városokba költöző elégedetlen tömeg pedig a táptalaja az iszlamista radikalizálódásnak, amelytől az egyiptomi hadsereg és a kormányzat mindig joggal tartott. Bár Kairó még azt a fenyegetést is elhintette, hogy akár a gát lebombázására is kész, ennek katonai realitása szinte zéró. Az egyiptomi hadsereg, amely az ország GDP-jének közel felét termeli különböző vállalkozásaiban, egyszerűen elszokott a szárazföldi harctól. A (vadász)bombázói nem érik el az etióp gátat, újratöltő kapacitásuk nincs. Az objektumot pedig erősen védik, nem egyértelmű, hogy sikeres lenne a légi kaland, ha egyáltalán meg tudnák közelíteni a gát térségét.

A korábbi egyiptomi–etióp háborúban ráadásul Kairó veszített, ahogy 1967-ben Izraellel szemben is, a hadsereg intézményi memóriája tehát amúgy is az óvatosság irányába tol. A diplomácián kívül tehát nem sok lehetősége marad Egyiptomnak. A megújuló erőforrásokat el kell kezdenie intenzívebben kiépíteni, a vízgazdaságos berendezések használatát fokozni, és jobb esetben az agráriumból érkező munkásokat átképezni, az iparban elhelyezni. Egyelőre azonban csak a kardcsörtetést hallani, nem látszik Sziszi elnök hosszú távú stratégiája, aki inkább adminisztratív fővárost, a világ második legnagyobb mecsetét és egy párhuzamos szuezi csatornát építtet, de kevés figyelmet fordít a hétköznapi beruházásokra. Így élőben figyelhetjük, ahogy egykor Egyiptom a Nílusnak köszönhetően felemelkedett, most akár el is bukhat miatta.