Eddig is tudtuk, hogy a gazdagok élete többet ér a szegényekénél – elég, ha a továbbtanulási vagy az egészségügyi lehetőségeiket összehasonlítjuk. Az elmúlt héten azonban szinte filmbe illő módon bizonyosodott be ez a feltevés, két tengeri tragédia kapcsán.
Halál a víz alatt
Az egyikről naponta lehetett hallani. Az egész világ tévénézői szurkoltak a Titan mini-tengeralattjáró öt milliárdos utasának, akik közül egy 19 éves pakisztáni fiú állítólag rettegett a merüléstől, apák napjára való tekintettel mégis elkísérte édesapját a nagy kalandra, vagyis a halálba. Dollármilliókat költöttek az öt ember megmentésére, hatalmas energiákkal zajlott a keresés, ezzel foglalkozott a teljes nemzetközi sajtó. Majd miután megtalálták a forgácsokra robbant víz alatti jármű darabjait, demonstráló videó készült, amelyet, gondolom, önök is megnéztek, velem együtt. Még James Cameron, a Titanic rendezője is felbukkant, hogy megszakértse az ügyet, mert hiszen ő 33 alkalommal merült le anno a roncshoz a forgatásra való felkészülés során. A Titán utasai is ezt a híres roncsot szerették volna látni, és mivel sok pénzért ma már szinte mindenhová el lehet jutni, ez sem volt probléma a VIP-turizmusra szakosodott cégnek, amely ezek után nyilván lehúzhatja a redőnyt, de eddig elég szépen kaszáltak.
Nem csodálkoznék, ha már készülne egy új film forgatókönyve, az viszont tény, hogy a Netflix bejelentette: július 1-től felveszi kínálatába a Titanicot Leonardo DiCaprióval és Kate Winslettel, úgyhogy, akinek még nem jön ki könyökén Cameron 1997-es, Oscar-rekorder filmje, az ismét megnézheti. A streamingszolgáltató nem fűzött kommentárt ehhez a meglehetősen bizarr időzítéshez, de sejthetőek az okok. És nem fogják elhinni, de még Celine Dion dala, a My Heart Will Go On is újra felkerült a Billboard slágerlistájára.
Arra már kevesebben emlékeznek, hogy a roncshoz igyekvő mini-tengeralattjáró tragédiája előtt négy nappal, június 14-én több száz menekült halt meg Görögország partjainál, ahol elsüllyedt egy túlzsúfolt hajó. Legalább 350 pakisztáni állampolgár volt rajta, akik minden spórolt pénzüket összekaparták erre az útra, és egy jobb élet reményében hagyták el hazájukat. Hozzátartozóik hitetlenkedve nézték, ahogy a hatóságok flegmán konstatálták a tényt, és egyáltalán nem akaródzott nagy erőkkel kutatniuk túlélők után. A rokonok dühös kommentárjai nyomán hirtelen minden szociológus, antropológus, emberjogi szervezet igazat adott nekik, a lapok pedig az egyenlőtlenségről, kettős mércéről és az emberi életek különböző értékéről kezdtek cikkezni. A Guardiannek nyilatkozó Arsalan Khan, a New York-i Union College antropológia adjunktusa szerint a tengeralattjáró tragédiájára érkezett reakciók sokkal empatikusabbak voltak. „Az ilyen különbségek azt a benyomást keltik, hogy a gazdagok jobban megérdemlik az empátiát és az együttérzést. Rávilágítanak arra, hogy a társadalom és a kormányok tudatosan vagy sem, de egyenlőtlen értékeket tulajdonítanak különböző emberek életének.”
Eléggé drasztikus, ám szemléletes példa ez a földönfutók és a multimilliomosok esélyeinek demonstrálására a huszonegyedik században. A világ ebből a szempontból mit sem változott a középkor óta, sőt talán az ókori társadalmak óta sem....
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.