Hadművelet indult Afganisztánban

Az Irak elleni hadművelettel egy időben katonai akció indult Afganisztán déli részén. Egy amerikai katonai szóvivő csütörtökön elismerte, hogy akció indult Kandahár térségében, részleteket azonban nem közölt. Kandahár az országot korábban uraló tálib rezsim egyik főhadiszállásának számított.

Az Irak elleni hadművelettel egy időben katonai akció indult Afganisztán déli részén. Egy amerikai katonai szóvivő csütörtökön elismerte, hogy akció indult Kandahár térségében, részleteket azonban nem közölt. Kandahár az országot korábban uraló tálib rezsim egyik főhadiszállásának számított.

Katonai források szerint mintegy ezer amerikai katona vesz részt a hadműveletben, amely a legnagyobb ilyen jellegű akció Afganisztánban egy év óta. Hírügynökségi jelentések szerint az amerikai csapatok átvizsgálják a környező falvakat, és az al-Kaida terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden, illetve a terrorszervezet rejtekhelyei után kutatnak.

Az elmúlt hetekben több támadás ért afgán kormányállásokat az ország déli térségében. A hatóságok a megdöntött tálib rezsim erőit és az al-Kaida terrorszervezetet vádolták ezeknek az akcióknak az elkövetésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?