Háború

Bár lehet, hogy a háborúk az emberiség történelme során fontos evolúciós szerepet játszottak, egy dolog biztos: a mai technológiai vívmányokkal a háború evolúciós zsákutca.

Az emberi történelem telis-tele van háborúkkal. Az antropológusok között két domináló nézet van az emberiség háborúval való kapcsolatára: az egyik nézet szerint már több mint 200 000 évvel ezelőtt voltak háborúnak nevezhető fegyveres konfliktusok egyes, a gyéren lakott bolygón egymásra találó proto-törzsek között, a másik nézet szerint az első igazi háborúkra 15 000–8 000 évvel a jelen előtt került sor. Amiben mindkét nézetet valló csoport egyetért, az az, hogy a háborúk gyakorisága, a háborúban részt vevő egyedek száma és maguk a háborúk mérete az elmúlt 15 000 évben jelentősen növekedett. Ez a földművelés megjelenéséhez és az ezáltal létrejövő rapid technológiafejlődéshez köthető.

Az emberi kreativitás nem ismer határokat, ha új eszközöket, módszereket kell kitalálni arra, hogy egymást likvidálják.

Így váltogatták egymást világszerte a hosszabb békés és rövidebb háborús időszakok az emberiség egyes csoportjai, törzsei, civilizációi, városai és államai között. Nem mintha a békés időszakokban nem lett volna technológiai fejlődés, de a háborúkat megelőző időszakokban, valamint a háborúk alatt mindig felgyorsult a technológiai fejlődés. Ha veszély fenyegetett egy külső, idegen csoporttól, vagy a vezetőség eldöntötte, hogy eljött az ideje egy külső csoportot megtámadni, anyagi javaikat kisajátítani, a csoport egyedeinek egy részét rabszolgául ejteni, mindig akadt elég emberi erőforrás, elég nyersanyag és elég pénz ahhoz, hogy új fegyvereket, technológiákat fejlesszenek ki. Ezt a játékot, bármenyire brutális volt is, az egész emberi faj túlélésére nézve nagy biztonsággal lehetett játszani a 20. század elejéig. Bármennyire traumatizáló következményei voltak is ezeknek a fegyveres konfliktusoknak, ezek befejezte után a katonai technológiák egy része mindig kiszivárgott a civil társadalomba, és általában kényelmesebbé tették életünket.

Viszont az a fejlődés, amely az első, a második világháború, majd a hidegháború alatt történt, teljesen megváltoztatta az emberi evolúció játékát. Elértünk egy olyan technológiastádiumot, ahol olyan gépek, fegyverek és tudományos vívmányok állnak rendelkezésünkre, amelyekkel nemcsak az emberiség, hanem az élővilág jelentős részét is megsemmisíthetnénk rövid időn belül, és bevetésük eredményéül teljesen megváltozna környezetünk. Egy atomháború nukleáris télhez vezetne, aminek következtében több milliárd ember halna éhen. A radioaktív sugárzás pedig, ami ellepné Földünket, szinte lehetetlenné tenné az életet a felszínen. Az atomfegyvereken kívül vegyi és biológiai fegyverekből sincs hiány a világ arzenáljaiban. Ha tudni akarjuk, milyen mizériát okoz a vegyi fegyverek bevetése, elég megnézni, milyen pusztítást végzett az amerikaiak által bevetett Agent Orange a vietnámi háborúban: nemcsak a dzsungeleket irtotta ki ez az alattomos méreg, hanem annyira megmérgezte a környezetet is, hogy a térségben máig magas a születési hibákkal világra jövő gyerekek aránya. Egy biológiai fegyver bevetése pedig beláthatatlan következményekkel járna. De az is elég, ha konvencionális fegyverek eltalálnak egy atomerőművet, vagy egyikét a világszerte megtalálható víruskutató laboroknak, ahol a legmérgezőbb baktériumokat és vírusokat tárolják. Ráadásul ezek a létesítmények annyira érzékenyek, hogy szimplán a társadalom összedőlése katasztrofális balesetekhez vezethet.

A háború már csakis az emberiség kihalásához vezethet. Meg kell tanulnunk békésen együtt élni. Szükséges, hogy kialakítsunk egy alapjaiban egységes, globális emberi identitást. Ez közel sem jelenti azt, hogy fel kéne adni nemzeti, kulturális identitásunkat. Csak el kell fogadnunk, hogy nem az a non plus ultra, ami összeköt minket. Közös genetikánk, közös evolúciónk köt minket össze. De ha nem lesz globális összefogás a civil társadalomban, akkor hamarosan véget ér evolúciós játékunk.