Ha már nincs normális béretek...

Néhány héttel ezelőtt társalogni kezdtem egy moziban a jegyárussal. Jóhiszeműen megkérdezte tőlünk: van-e diákigazolvány? Tudattam vele, hogy nincs, esetleg pedagógusi igazolvány. Nevetett egyet és azt mondta, hogy arra nem jár kedvezmény. Viccesen beleálltam a témába, s azzal jöttem, hogy akkor majd teszek róla, és intézek a jövőben. A válaszát idézem: „Hajrá! Ha már normális béretek nincs, legalább kedvezményes mozijegy lehetne nektek...”

Az igazság akkor fáj a legjobban, amikor az ember szemébe mondják. Mondanom sem kell, hogy a film az lepörgött, és még napokig azon gondolkodtam, hogy az ember miért is csinálja azt, amit. Természetesen hivatásból és azért, hogy a jövő generációja is megkapja legalább azt, amit mi kaptunk anno. De miért is csináljuk ezt? Pontosabban mennyiért?

Jelen esetben a közalkalmazotti bértáblát vesszük alapul, mert a legtöbb volt egyetemi hallgató, ha a pályán szeretne maradni, akkor nagy eséllyel ott fog elhelyezkedni. A szlovákiai magyar iskolákban ritkán keresnek pedagógust, a magyarországi szakképzés meg szinte csordultig (legalábbis a környékünkön) megtelt. Lehet, hogy valaki, aki húsz éve a pályán és mindenféle képzésen túl van, annak jó a fizetése. De mit fog látni a bankszámláján egy huszonéves pályakezdő, aki szeretne kilépni a családi fészekből? Nem titok: egyetemi végzettséggel, mesterfokozattal a kezdő bér 203 000 Ft vastagon. Ehhez, lehet, megy egy kis pótlék jó esetben, mondjuk 243 000 Ft. Mivel adókedvezmény nem jár a pedagógusoknak sem, visszakér a magyar állam belőle 33%-ot. Marad 162 810 Ft kezdő tiszta fizetés, ami az aktuális középárfolyamon 402,89 euró.

Mire elég ez? Diákként egy nagyon szép zsebpénz, de huszonöt évesen nem zsebpénzt akarunk keresni. Egy egyszobás albérlet 120 000 és 200 000 Ft között mozog Magyarországon, vidéken. Nálunk 250–400 eurót kérhetnek érte. Tehát a különköltözés egyedül tabu, marad a zsebpénz és a családi fészek. Ilyenkor csak azon nem szabad csodálkozni, hogy a családalapítás eltolódik harminc fölé, vagy épp nem is jön össze, mert a pár nem tudja finanszírozni a gyereknevelést.

Nyilván sokan kapásból rávágják: menjen el máshova dolgozni, senki nem kötelezte, hogy ezt csinálja! Ez igaz, viszont vette a fáradságot az ifjú hallgató, hogy beálljon nevelni a jövő nemzedékét. Kérdem én: ez jól van így? Egy tizenhat esztendős mozipénztáros diákmunkában jobb bért kap, mint az, aki tanította őt? Elvadult egy világban élünk...

Biztató, hogy Szlovákiában egy fokkal jobb a helyzet, viszont sok szerencsét szeretnék kívánni minden kezdő pedagógusnak, hogy ismerősök és kapcsolatok nélkül sikerüljön itt elhelyezkednie egy magyar tannyelvű intézményben!