Gyurcsány egyszerűsítené a határon túliak honosítását

A határon túli magyarok honosításának megkönnyítését lehetővé tevő jogszabály kidolgozásával bízta meg a miniszterelnök Petrétei József igazságügyi minisztert.

A határon túli magyarok honosításának megkönnyítését lehetővé tevő jogszabály kidolgozásával bízta meg a miniszterelnök Petrétei József igazságügyi minisztert. Gyurcsány Ferenc a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, a kormány az Országgyűlés elé terjeszti az állami tulajdonú egészségügyi intézmények jövőjét érintő elképzeléseit.

A határon túli magyarok honosítási eljárását egyszerűsítő jogszabály-módosítás kidolgozásával bízta meg az igazságügy-minisztert a kormányfő. "Megbíztam az igazságügyi minisztert, hogy (...) legyen javaslat és legyen program" - mondta a kormányfő a határon túli magyarok kedvezményes honosítására vonatkozó újságírói kérdésekre.

Megalázó eljárás
Közölte, úgy látja, a honosítás eljárásának jelenleg számos olyan eleme van, ami megalázó, amit "muszáj egyszerűsíteni vagy kiiktatni". A kormányfő Petrétei Józseftől január közepére vár javaslatot.

Példaként említette, "lehetetlen dolog", hogy egy magyar kötődésű, magát magyarnak valló embernek magyar nyelvből vizsgáznia kelljen, hogy egy "olyan procedúrán menjenek keresztül, amely nem a magyarság megélésének (...) hanem elidegenítésének az útja".

A kormányfő az ellenzékkel is tárgyalna
A kormány az Országgyűlés elé terjeszti az állami tulajdonú egészségügyi intézmények jövőjét érintő elképzeléseit is, mondta Gyurcsány. "A kormány hatáskörében lévő egészségügyi intézményeket - ez kevesebb, mint kettő tucat - ezeknek a sorsáról, az ezekkel kapcsolatos javaslatokról, hogy mit képzelünk, bemutatjuk a parlamentnek, megvitatjuk, (... ) és ha kell, a parlament állást is foglalhat" - mondta a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc közölte, "értelmes, nyugodt, szakmai" vitát kell folytatni az egészségügyet érintő ügyben. Közölte azt is, minden fontos ügyben tárgyalni kíván az ellenzékkel, de ehhez az szükséges, hogy a parlamentet, mint fő tárgyalási keretet, minden politikai erő elfogadja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?