Győz a józan ész?

Az MKP és a Híd ismét tárgyalóasztalhoz ül, hogy a közös indulásról egyeztessen. De hisz ez már megtörtént! – mondhatja a kedves olvasó, és valóban: mintha egyszer már végigjártuk volna ezt az utat. De nem, nem kerültünk időhurokba és nincs hiba a Mátrixban: 

ez egy más tárgyalás lesz, ugyanis nem a Híd által korábban elvetett pártkoalícióról, hanem a Híd által korábban elvetett választási párt létrehozásáról beszélnek majd.

A déja vu érzés tehát nem véletlen: a téma egyszer már terítéken volt, csak most már mindkét fél akarja a megegyezést. A választási párt előnye a koalícióval szemben, hogy hét helyett öt százalék is elég a parlamentbe jutáshoz. A Focus legutóbbi felmérése a Hidat 4,1, az MKP-t pedig 3,3 százalékra mérte. Ezzel matematikailag meglenne a hét százalék is, de tudjuk, hogy a két nagy párt összeborulásának nem örül mindenki. A Magyar Fórum például nem kér belőle, az 

Összefogás kommunikációja pedig kettős: a saját sikereként akarja beállítani a közeledést, ugyanakkor máris pártalkukról és a régi pártelitek hatalomátmentéséről beszél.

Az MKP ugyan nyilvánvalóvá tette, hogy minden, a közösség iránt tenni akaró személyt örömmel lát (amivel feltehetően az összefogókra céloztak), de ez úgy tűnik, nem elég. Abban viszont tényleg lehet valami, hogy a mozgalom nyomulása kellett ahhoz, hogy a két régi rivális kiegyezzen – ahogy a haragos szomszédok is összefognak, ha jön egy hurrikán, amely ész nélkül rombol és mindent felforgat. Bármi is történt a Híd és az Összefogás paródiába illő pozsonyi találkozóján, az egésznek lett valami haszna: Bugárék végre ráébredtek, hogy ha ők nem tesznek lépéseket az MKP irányába, akkor itt komoly problémák lesznek. Érdemes lesz megfigyelni, hogy az összefogók ott lesznek-e az esetleges közös Híd– MKP listán. Ez elvileg magától értetődő lenne, főleg, hogy a többségük amúgy is MKP-tag. 

Csakhogy az összefogók a korábbi kaotikus kommunikációs stratégiájukkal (melyhez feltehetően egy porcelánboltba szabadult elefánt szolgáltatott példát) kényelmetlen pozícióba kormányozták magukat. Kizárták a más listáján való indulást, feketelistát írtak, szinte mindenkinek odavágtak. Arcvesztés nélkül innen nehéz továbblépni, 

de ha szerencséjük van, a riválisaik magasabb politikai kultúráról tesznek tanúbizonyságot, és meghívják őket tárgyalni.

Az is nyilvánvaló, hogy mindkét szavazótáborban vannak, akik szerint az árkok már túl mélyek a békéhez, és ők nem szavaznak olyan listára amin Bugár, Csáky, Jakab vagy Berényi (a sor tetszés szerint variálható) ott lesz. Ez sajnos létező probléma, a hosszú megosztottságból fakad, és nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. De a helyzet az, hogy fél évvel a választás előtt a Híd és az MKP kiegyezése nélkül nem lesz tényleges összefogás. Márpedig az ő közös listájukon mindenki talál majd valakit, aki szúrja a szemét, de lesznek rajta olyanok, akikkel szimpatizál: nos, őket kell karikázni. A pártok vezetőinek pedig tanulniuk kell a nyári kudarcból.

A választók átlátható párbeszédet és világos célokat akarnak. Az idő egyre jobban szorít, az emberek pedig már rég a türelmük végére értek.

A közös indulásért korábban sokan felszólaltak mindkét táborból és érezhetően létezik egy társadalmi elvárás is a valódi összefogásra (ami alatt eddig mindenki az ő vezetésével megvalósuló összefogást értette). De most mintha alakulna egy tényleges kiegyezés, amivel reális esély lenne biztosítani a magyar parlamenti képviseletet. Persze, bele lehet kötni, és nem lesz tökéletes. De ha tényleg akarjuk az összefogást, akkor abba kell hagynunk a másikra való mutogatást és a feketelisták gyártását. Ha ugyanis már a politikusok is képesek félretenni az egójukat és az ellentéteiket egy közös cél érdekében, akkor talán mi is megpróbálhatjuk.