Gyerekes apák

Néhány napja a saját közösségi oldalamon közzétettem egy bejegyzést, amelyben azon gondolkodom, hogy a jelenlegi házasságok és párkapcsolatok nagy részében megjelenik a nők érzelmi elhanyagolása és a férfiak családfői, érzelmileg felnőtt minőségének romlása.

,,Évek óta azon dolgozom, hogy megleljem az egyéni megoldást arra az élethelyzetre, amikor a nők attól szenvednek, hogy a férjük, a társuk visszacsúszott gyerekszerepbe és ők felnőtt pozíciójuk helyett szülőibe szorulnak!”

Töröm a fejem, hogy az anyaseb, az anyától jövő érzelmi támogatás, elfogadó szeretet hiánya gyógyítható- e, mondjuk így, ha a férfi életében átvesszük az óvó, védelmező, megbocsátó, gondoskodó női szerepet, az anyáét?! Hibát követünk el? Miért csináljuk?

Morfondírozom azon, hogy a nők szempontjából ez mivel jár, hogy miként válnak a feleségek, társak érzelmileg szinte kiégett emberré, akiknek minden igénye odáig degrálódik, hogy csak hagyjatok pár percre egyedül kéréssé! Hogy ezeket az embereket, akik szétosztják magukat a gondoskodásban, végül miért nem hálával és alázattal veszi körül a család, a férfi , miért lesz természetes minden igyekezet az ő részükről, vagy akár kevéssé értékelt?!

Az a legnehezebb ebben, hogy végre felismerjük, a felnőtt-felnőtt párkapcsolatban nem lehet stabilan egy szülő-gyerek alárendelődés, mert az kihat a szexualitásra, a munkamegosztásra, mindenki önképére. Az egyik torzul abban, hogy nem kell felnőttként viselkednie, maradhat lázadó kamasz (általában kiskamasz egós időszakában), belecsúszhat az ,,ilyen vagyok, fogadj el” tanult tehetetlenségbe, akinek a tétlenségére nem tud a társa választ adni. A másik pedig a látszólag eszköztelen, zsarolós, rideggé váló, fáradt szülő, aki nem érti, ki az az ember, aki még több szeretetet kér, majd azzal is elégedetlen.

Sorra hallom és magam is érzem, a nők feladják a reményt és elfogadják, hogy a férfi minősége minimálisan, vagy annyira sem marad jelen az életükben. Itt jön felszínre a nő apasebe. Hogy tudattalanul ugyanabba a mintába ragad, mint az anyja az apjával, és olyan apát választ a gyerekeinek, amilyen neki jutott.

Mi ezzel a gond? Az, hogy folyamatos konfrontálódás az ilyen élet. Te ilyen vagy, te ezt csinálod, én meg mentelek, de minek, mert te mindig, mert te soha… Az a gond, hogy így valaki az áldozat, a másik az elkövető, hogy ott vannak a paszszív agresszív játszmák és alig kap teret a szeretet. Márpedig az emberi kapcsolatainkban nem a szeretetet keressük?

Végül maradunk ebben az élethelyzetben, várva a csodát, vagy már azt sem.

Na, kérem szépen! Ebben élünk. Alig ismerek olyan nőt, akinek ne ezt a sorsot kellene leráznia magáról. Ezt kellene másképp csinálnia, az anyja, a nagyanyja helyett, hogy társaikat emeljék és önmaguk számára könnyebb életet teremtsenek.

S ha nem is sztereotípiákban gondolkodom, akkor is ez a párkapcsolati valóság inkább a nők áldozati létéről szól. Be kell ismerni, végül mindenki elszenvedője egy ilyen káros mintának, hiszen a gyerekek a tudatos apát és egyszerre az érzelmileg stabil anyát veszítik el. Az utód egy káros minta átdolgozását kapja örökségül, ahol felborultak azok az arányok, amelyek egy érzelmileg kiegyensúlyozott kapcsolathoz kellenek.”

A bejegyzésem közzététele után sorra érkeztek az egyetértő, vagy saját történetüket megosztó hozzászólások és üzenetek. A legerősebb viszont az egyik férfi é volt, aki a párjával járt hozzám kommunikációs tréningre és azt mondta, sajnos ő is azt látja, amit én leírtam. Hogy ő évek óta dolgozik a személyiségfejlődésén, terápiára jár és mennyire hálás, mert képes elérni az egyensúlyt szem előtt tartó életet. S még így is, olyan kevesen hallgatnak rá, mikor ajánlja az elakadásban fetrengő társainak a saját útját, a segítség elfogadását!

Mikor erről beszélünk, mélyen meghat az őszinte megnyílása. Jó érzés ezt hallani, hogy nyíltan meri vállalni a tanulás, a fejlődés lehetőségét.

Talán itt a megoldás kulcsa. Ezt kellene elhinni, a nőknek is, hogy nem másnak, először nekünk kell belátni, a saját párunknak azzal segíthetnénk, ha támogatnánk, hittel azt, hogy a saját érzéseiket szakemberrel tiszta formában fel tudják hozni és azokat elismerve, megdolgozni. Mert változást követelni bárki képes, de útnak indulni kevesen.