Gyásznapot akar a Jobbik június 4-én

A Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) kezdeményezni fogja, hogy június 4-e törvénybe foglalt hivatalos nemzeti gyásznap legyen, 2003-től pedig minden általános és középiskolában tartsanak emlékműsort a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján - hangzott el az ifjúsági szervezet pénteki budap

A Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) kezdeményezni fogja, hogy június 4-e törvénybe foglalt hivatalos nemzeti gyásznap legyen, 2003-től pedig minden általános és középiskolában tartsanak emlékműsort a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján - hangzott el az ifjúsági szervezet pénteki budapesti tájékoztatóján. A szervezet szerint ez azért fontos, mert az idei évfordulón nem hogy megemlékezés nem volt az 1920-as eseményről, de az szóba sem került az iskolákban. A Jobbik "Öltöztessük nemzeti színbe a világot" elnevezésű zászlógyűjtési akciójáról tartott beszámoló szerint a határainkon túli és külhoni magyarok köréből korábban mintegy százan jelezték kérelmüket a címeres nemzetiszínű lobogóra. Eddig azonban csak 3-4 zászló érkezett, ezért a Jobbik továbbra is hangsúlyozza: mindenki, aki felelősséget érez a határon túl élő magyarok iránt, az csatlakozzon a kezdeményezéshez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?