Globalista téveszmék

A globalizáció a hetve-nes–nyolcvanas években elkezdett felgyorsulni és kiteljesedni. Kezdett beérni a negyedik ipari forradalom, az infokommunikációs technológiák fejlődése lényegében minden iparágat elkezdett átformálni. A gyarmati rendszerek megszűnésével rengeteg új, független állam jött létre; a kommunizmus bukásával pedig megszűnt a világot addig meghatározó Nyugat–Kelet szembenállás. Globálissá vált a médiának, a kulturális iparágaknak és a vállalatoknak a működése is. Az ilyen társadalmi-gazdasági folyamatok hatása alatt születtek meg az olyan teóriák, mint a „világfalu” – ami szerint a helyi, távoli kultúrák is kölcsönhatásba kerülnek egymással – vagy mint a „világkormányzás” ideája, ami szerint a globalizáció korszakában már egy világkormányra lenne szükség, hiszen világméretű kihívásokkal állunk szemben.

Ez utóbbi teória a világkormányzásról, bármilyen logikusnak is tűnik, mégis megkérdőjelezhető. Így tett például Dani Rodrik globalizációkutató még a kilencvenes években, amikor „hiperglobalizációról” kezdett beszélni. Azaz arról, hogy a globalizációt bizonyos esetekben túlzásba vittük vagy visszük, és hogy a közgondolkodásban is a kelleténél erősebben fókuszálunk a globális szintre. Magyarán akkor is globális problémákat vélünk felfedezni, amikor igazából helyi problémákkal szembesülünk.

Pedig nem minden probléma globális csak azért, mert mindenütt jelen van. Vegyük példának a szemetelés, a hulladékkezelés esetét. Csak azért, mert a Zemplénben és a Kisalföldön is találunk olyan falvakat, ahol az utcán hever a szemét, nem gondoljuk azt, hogy valamiféle országos szemétszedő hivatalnak kellene felállnia. Inkább arról szokott szó lenni, hogy mind a zempléni, mind a kisalföldi helyi önkormányzatnak jobban kéne elvégeznie a munkáját. A létrejövő helyi problémára tehát helyi szinten keressük a választ.

Ugyanez igaz lehet számos olyan jelenséggel, ami mindenütt jelen van, és ezért optikai csalódást okozva globális problémának tűnik. Pedig Panama, Nicaragua vagy Kelet-Szlovákia kisfalvaiban elsősorban akkor nem lesz szemét és akkor lesz tiszta víz, ha a helyi kormányzatok és társadalmak jobban működnek.

Van tehát egy olyan megközelítés, ami szerint a „sok beszéd a globalizációról” – a globalizáció-diskurzus – elterelte a figyelmet a nemzeti kormányzatok szerepéről és felelősségéről. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek globális összefogást igénylő problémák, mint a klímaváltozás. Vagy ha a hulladékoknál maradunk: a Csendes-óceán közepén létrejött egy óriási szeméttenger, nemzetközi vizeken, nemzetközi szemétből. Ez nyilvánvalóan mindannyiunk sara, és mindenki érdeke, hogy fel lehessen számolni. De nem minden esetben igaz ez, és van, amikor pont a helyi kormányzatok kompetenciáit kell erősíteni, hogy egy problémát kezelni tudjanak Panamában, Nicaraguában és Szlovákiában is, külön-külön és egymással párhuzamosan.