Gázos szerelem

Az osztrák oldalon szinte mindenki felsorakozott a fogadására: a Hofburgban a zöldpárti-baloldali Alexander van der Bellen államfő, majd a konzervatív kancellár és radikális szabadságpárti helyettese is. A románc nem most kezdődött. Sebastian Kurz kancellár idén februárban Moszkvában járt bilaterális találkozón Vlagyimir Putyinnál, és határozottan kiállt a visegrádiak rémálmát jelentő Északi áramlat 2 gázvezeték mellett. Ez az a vezeték, amely a lengyelek, ukránok és a balti államok megkerülésével közvetlen német–orosz összeköttetést tesz lehetővé a Balti-tengeren. Varsót már csak a történelmi tapasztalatok miatt is kirázza a hideg a feje felett kötött ilyen megállapodásoktól és a Berlin–Moszkva-tengelytől. És az sem mellékes, hogy jobb lenne, ha ez északi áramlat európai uniós áramlat lenne, s nem német cégek nyerészkednének már rajta.

Az orosz államfő érkezése előtt terjedelmes interjút adott az osztrák köztévének, a riporter pedig nem túl rámenősen hagyta, hogy kitérjen a kényelmetlenebb kérdések elől. Bár meg kell hagyni, Putyinnak egyébként is nagy gyakorlata van ebben. Ez látszott a Hofburgban tartott sajtótájékoztatóján is, ahol – szemben egyes közép-európai miniszterelnökökkel – szokásos módon hagyta kérdezni a sajtót, majd rutinosan megkerülte a választ. Például arra a kérdésre, mire lenne szükség az oroszok hitelességének helyreállításához – kibertámadások, álhírek, orosz médiapropaganda, Putyin csak annyit válaszolt, „nincsenek ilyen ügyek”, és ő mindig mindenkivel örömmel egyeztet.

Bécsi látogatásának fő apropója az volt, hogy Ausztria immár ötven éve importál gázt az oroszoktól. Ennek örömére a Gazprom-vezér is találkozott a héten az osztrák olaj- és gázipari konszern, az ÖMV vezetésével, és gyorsan alá is írták az új gázszerződést egészen 2040-ig. Holott a jelenlegi szerződés a tudósítások szerint még tíz évig, egészen 2028-ig érvényes… Ausztria egyébként a magyar olajipari vállalat, a Mol egy jelentős pakettjét is segített átjátszani az orosz Szurgutnyeftegaznak. 
Az osztrák diplomácia régóta sikeres kereskedelmi politikát folytat az oroszokkal, sokszor arra sem ügyelve, hogy a szolidaritás látszatát keltse az Európai Unióval. Nem véletlen, hogy Putyin negyedik elnöki mandátumának első külföldi útja éppen Bécsbe vezetett, sőt, szimbolikus jelentése (is) van. Ausztria júliustól átveszi az EU soros elnökségét. 
 

Bécs a régió leghíresebb kémfészke, szakértők több ezerre becsülik a „szakik” számát az osztrák fővárosban. Mindez még a hidegháborús időkre vezethető vissza, és Ausztria mégiscsak semleges ország, nem NATO-tag. Kár, hogy Bécs, Berlin, Párizs és még sok uniós főváros hagyja magát ilyen egyszerűen kenyérre kenni, ha például az oroszokkal vagy Kínával tárgyal. Több hasznot hozna, ha az uniós tagállamok kötnének kompromisszumokat, és utána 27-en, közösen tárgyalnának Moszkvával, Pekinggel, Washingtonnal. Addig is marad a rövid távú bilaterális nyerészkedés, a negatív verseny, hogy ki tud jobb „hídfőállás” lenni.