Gazdasági döntés

Inkább azért, mert egyre inkább úgy tűnik: az, hogy a Fidesz-közeli körök vörös kakast dobtak a Népszabadság tetejére, csak mintegy mellékes ügy, az újság csak járulékos veszteség. Rengeteg írás, sőt, egy komoly, egyértelmű bizonyítékokra épülő tanulmány is foglalkozott már azzal, hogyan épült ki a Nemzeti Együttműködés Rendszerének médiabirodalma, és hogyan öntötték bele számolatlanul az állami milliárdokat, lojalitást, hatalmat vásárolva az adófizetők pénzén, és feltöltve a holdudvar Louis Vuitton pénztárcáit. A Népszabadság esete erre a polipra irányított még egy reflektort.

Adott egy mamutkiadó, portfóliójában ott van Orbán kedvenc lapja, a Nemzeti Sport, valamint most már szinte az összes nagyobb megyei napilap Magyarországon. Na meg a baloldali Népszabadság, mint a lapcsalád egyetlen országos politikai napilapja, a portfólió fekete báránya – mely ugyan a legnagyobb példányszámú a szegmensben, de masszívan veszteséges. A kiadó gazdája egy külföldi befektető – valahol az is szomorú, hogy manapság tájainkon ez számít a függetlenség egyik garanciájának –, aki ugyanakkor nem médiaguru, hanem pénzember, elsősorban a nyereség érdekli. Nem szívügye a politika, az üzlet azonban annál inkább. Ez pedig tökéletes kiindulási alap egy olyan bizniszhez, amivel mindkét fél nyerhet – csak az olvasók és az adófizetők nem, akik ezt az egészet állják.

Lássuk a feleket: Orbánéknak minden bizonnyal jólesne, ha a Nemzeti Sport körön belülre kerülne, de nem vagyunk naivak, messze nem ez a céljuk azzal, hogy behúzzák a Mediaworksöt. Hanem a régiós portfólió, melynek lapjai százezernyi háztartásba jutnak el minden nap, az ország minden táján, és további százezreket érnek el az interneten, viszonylag olcsón. Ez hatalmas fegyver, és egy ilyen Excaliburt nem érdemes a sziklában hagyni. Az ilyen lapokban foglalkoznak ugyanis a régiók mindennapjaival, itt adagolhatják be a polgármesterek a népnek, milyen fantasztikus fejlesztések zajlanak a városokban és falvakban, hány milliárd forintot sikerült kilobbizni a jóságos kormánytól új bicikliútra, főtérfelújításra, sportcsarnokra. Elég csak kikapcsolni ezeket az újságokat a közéletből, és propagandaújságokká silányítani őket, hogy a kényes ügyeket ne nagyon feszegessék, aztán teletömni őket állami hirdetéssel, pénzzel, kiéheztetve ezzel az esetleges konkurenciát. A helyi pártpotentátoknak ezután elég csak hátradőlni, és kérni egy kávét – zsebbe került a választási győzelem. Emellett a roppant erő mellett a 40 ezres példányszámú Népszabadság ellenzéki ereje kutyafüle tejszínhabbal, hiába van szó országos lapról, a tömegeket nem ez mozgatja meg, így feláldozható. Fidesz-kompatibilissé változtatása (ahogy az az egykor liberális Magyar Hírlappal történt) sokkal több gonddal járna, mint az, ha egyszerűen megszüntetik. A külföldi befektetőnek pedig az egész még akkor is megéri, ha névleg az ő kezében marad a kiadó. Hiszen neki csak a hirdetési bevételek kellenek, magasról tesz a sajtószabadságra. Ha pedig a kincseskamra kulcsához be kell dózerolni egy lapot a portfólióból – mely ráadásul nem hozza a pénzt, csak viszi –, nem kérdés, hogy mit lép. Ezért is végtelenül cinikus, amikor a kormány kijelenti, tisztán gazdasági lépés, tulajdonosi döntés a Népszabadság bezárása. Ebből a szempontból valóban az. Az ő gazdasági döntésük.