A Sport című prágai napilap szerint a Sparta Praha leghűségesebb szurkolói, az úgynevezett ultrák a hét végén bojkottálták csapatuk idénynyitó hazai bajnoki mérkőzését, mivel a klub vezetése nem biztosított különvonatot a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában sorra kerülő szerdai, Ferencváros elleni mérkőzésre.
FTC-Sparta: tiltakoznak a cseh drukkerek
"Ezzel szerettük volna felhívni a klubvezetés figyelmét. Elégedetlenek vagyunk azzal, hogy nem voltak képesek különvonatot biztosítani Budapestre" - nyilatkozta a lapnak a szurkolók egyik képviselője, aki még hozzátette: "a Sparta játékosai is jelezték, hogy szeretnék, ha szépszámú közönség kísérné el őket a magyar fővárosba".
"Több ezren mentünk volna, de így csak alig háromszázan utazunk. Ez botrányos" - tette hozzá. Lenka Raková, a Sparta szóvivője nem kívánta kommentálni a történteket. Csupán annyit mondott, hogy a vezetésnek sikerült buszokat bérelnie, így azokkal viszik az érdeklődőket Budapestre. Hogy végül is hány Sparta-drukker lesz az Üllői úton, arra a szóvivő nem tudott választ adni.
A prágai sportlapok szerint Budapesten telt házra s forró hangulatra lehet számítani, mert a "fradista szurkolók a törökökhöz vagy a görögökhöz hasonlóan hagyományosan nagyon aktívak". A lapok szakírói úgy vélik: bár a Sparta az esélyesebb, nyílt és egyenrangú küzdelemre lehet számítani, és semmiképpen sem szabad az FTC-t lebecsülni. "A Ferencváros a magyar Sparta" - szögezte le a Sport.
()
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.