Folytassa, Szlovákia!

Ritka pillanat Szlovákiában, amikor egy ellenzéki politikus látogatása miatt – vasárnap – felsorakozik a szlovák politikai elit, média és a Pozsonyba akkreditált diplomáciai testületek szinte teljes egésze. Pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt az ilyesmi, még akkor is, ha éppen Alekszandr Milinkevicsről volt szó, aki az Európai Parlament (EP) idei Szacharov-díjasa, és ez a vasárnap történetesen az emberi jogok napjára esett.

Mind az EP, mind pedig a szlovák politikai elit méltán tisztelgett Milinkevics bátorsága előtt, aki ez év márciusában Lukasenko – demokratikusan megválasztott – ellenjelöltjeként olyan folyamatokat segített beindítani, amelyek elérhető közelségbe hozták a változásokat Európa utolsó diktatúrájában. Az ellenzéknek azonban továbbra sincs könnyű dolga: a politikai apátia továbbra is Lukasenko hatalmát erősíti. A márciusi tüntetések azonban először mutatták meg azt az új generációt, amely elveszve látszik – Lukasenko számára. Ő pedig hatalma megtartása érdekében mindenre hajlandó: simán feladta az Oroszországgal való integráció tíz éve tervezett projektjét, mivel Moszkva immáron komolyan gondolja az integrációt. A közel két éve gründölt, az Európai Unió modelljén alapuló gazdasági unió ismét egy tömbbe tömörítené a volt Szovjetunió többségét. A Moszkva-központú „keleti unió” azonban egy dologban jelentősen eltérne az EU-tól: alapját a Jelcin által kitalált és Putyin által megvalósított úgynevezett menedzselt demokrácia képezné. Moszkva diktátumából azonban egyre kevésbé kérnek a „testvéri” országok, és egyre több jel utal arra, hogy Lukasenko ugyanabba a pozícióba igyekszik, amit a szomszéd Ukrajna már jó pár éve élvez: Kelet és Nyugat közé.

Ebben a felfokozott geopolitikai helyzetben nem lehet közömbös a tőlünk mindössze hatszáz kilométerre fekvő Belarusz sorsa. Nem volt könnyű elfogadtatni sem a szlovák közvéleménnyel, sem az előző kormánnyal, hogy egy sikeres Szlovákia nem élhet önmagába zárkózva. De sikerült, így nem véletlen, hogy a három ellenzéki (volt kormánykoalíció) vezér, Bugár Dzurinda és Hrušovský találkozója volt a Milinkevics-látogatás csúcsa.

A látogatás egészét értékelve nem igazán érdemes azzal foglalkozni miért nem fogadta őt Paška parlamenti elnök, Fico kormányfő vagy Gašparovič államfő. Sokkal fontosabb az, hogy mind Kubiš külügyminiszter mind Boris Zala, a parlament külügyi bizottságának elnöke szájából elhangzott a Belarusz demokratizálását támogató aktív szlovák külpolitika folytatásáról szóló ígéret. A Milinkevicset Szlovákiában körülvevő általános tisztelet, mediális kavalkád és a további hasonló tervezett lépések a kormány felé előbb-utóbb meggyőzik a Smer teljes vezérkarát, hogy az otthon sokat hangoztatott szolidaritást érdemes kiterjeszteni olyan országokra, ahol Szlovákia nem mindennapi tapasztalatával sokat segíthet. Milinkevics fő üzenete nem Belaruszról szólt, hanem rólunk – folytassa, Szlovákia.