Fókuszban a magyar iskolák

Kivételt múlt szerdán az Összefogás vezetői jelentettek, akik Szitás Péter egyetemi tanárral Filip Mónikát, a nemrég kinevezett oktatásügyi államtitkárt keresték fel. Két okból is fontosnak minősíthető a találkozó. Elsősorban azért, mert rövidesen elkészül a kormányprogram, s egyáltalán nem mindegy, mit tartalmaz majd, továbbá e hónap második felében megtartják a leendő elsősök beíratását.

Ilyen szempontból is kiemelt jelentősége lehet annak, hogy a kormánykoalíció miként értékeli a magyar és más nemzetiségi iskolák helyzetét, színvonalát, milyen sürgős, illetve távlati feladatokat szab meg az oktatásügyben.

Értesüléseim szerint az oktatásügyünket felügyelő politikus már találkozott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviselőivel, s nyilván megismerkedett Prékop Máriának, a tárca nemzetiségi főosztályának és kollégáinak eddigi munkájával is. Ezek az eszmecserék tovább gyarapíthatják és árnyalhatják a felelősségteljes beosztásba került tisztségviselő áttekintését arról a szakterületről, amelyről idáig főleg a diákéveiből származó véleménye lehet, hiszen eddigi munkahelyén csupán a járási, illetve a megyei állami hivatalok oktatásügyi osztályaival állt kapcsolatban. Hogy megismerjük főleg a magyar iskolákkal kapcsolatos rövid- és középtávú terveit, sokat segített a lapunk múlt szombati számában megjelent, vele készült interjú is.

Az államtitkár sajnálatát fejezte ki, hogy elég sok magyar nemzetiségű szülő szlovák iskolába járatja a gyermekét. Követendő példaként saját életútját ajánlja a figyelmükbe: Csábon járt magyar alapiskolába, Ipolyságon is az anyanyelvén tanult és érettségizett, amit sosem érzett hátránynak. Azóta két szlovák egyetemen szerzett diplomát, megtanult angolul és kínaiul is.

Álláspontját elsősorban azoknak kellene megszívlelniük, akik mostanság még haboznak a végső döntéssel, vagy szlovák iskolákba akarják beíratni gyerekeiket.

Különösen a vegyes házasságokban élők helyzete nem egyszerű, ezért főleg az ő figyelmükbe ajánlom az államtitkárnak azt a szándékát, hogy a magyar tannyelvű iskolákban végre módszertani szempontból második nyelvként, élményszerűen, beszédközpontú tantárgyként tanítsák a szlovák nyelvet. Ezzel a gyökeres változtatással azoknak a kételyeit oszlathatják el, akik attól tartanak, hogy a magyar iskolákban nem tanulnak meg a növendékek szlovákul. Iskoláink a kényszerhelyzet miatt váratlanul távoktatásra kényszerültek, ami nem kis feladat.

Emellett gondolniuk kell a beiratkozás előtt álló szülőkre is, akiket arról kell tájékoztatniuk, miként szervezik meg a beiratkozást, amely főleg az interneten lesz lehetséges, de a telefonos, végső esetben akár a személyes jelentkezést sem kellene kizárni, ha ezt addig a kormányrendeletek nem tiltják meg.

Az iskolák honlapjain ne közhelyes szólamokkal, hanem konkrétan tájékoztassák az érintetteket, milyen lehetőséget teremtenek ahhoz, hogy a diákok majd művelt emberként boldoguljanak, s eddig ezen a téren milyen eredményeket értek el.

Ahogy az elmúlt években, ezúttal is sokat segíthetnek a hazai magyar civil szervezetek, amelyek ugyancsak a világhálón, vagy mobilon fejthetik ki megalapozott érveiket arról, hogy emberi és szakmai szempontból miért fontos, és a kiművelt emberfők és a megfelelő azonosságtudat formálásában, nevelésében miért pótolhatatlanok a színvonalas magyar tannyelvű iskolák.

Emberpróbáló időket élünk, vagyis az életmentő óvintézkedések a legfontosabbak. De még így sem feledkezhetünk meg iskoláinkról, a mai és az elkövetkező nemzedékek neveléséről, ami akkor is időszerű feladat lesz, ha végre feltalálják a sunyi kór elleni vakcinát.