Foci és piacgazdaság

Mérő László, aki matematikusként és pszichológusként rendkívül olvasmányos és népszerű könyveket írt többek között a játékelméletről, már többször idézett egy történetet, amiből végső soron a piacgazdaság és a „versenytársadalom” működését vezeti le.

Apa és fia nézik a futóversenyt.

– Apu, miért fut ott az a sok ember?

– Tudod, fiam, az első kap egy szép díszes kupát.

– És a többi miért fut?

Az aranyos történettel Mérő László azt mutatja be: nem csak az első hely helyezés. A többi futó számára – és a külvilág számára is – csak a verseny során derülhet ki, hogy kinek nagyjából hol van a helye a mezőnyben. Ez lényegében modellezi a szabadversenyt, ahol mindenki összemérheti az erejét a másikkal, és kitűzheti magának a célt, hogy a következő verseny során hogyan javítson a pozícióján. Ami nem feltétlenül a dobogót jelenti majd, hanem mondjuk a nyolcadik helyet – ez is nagy siker annak, aki korábban huszadik volt.

Ez a futós hasonlat azért érdekes, mert miközben szimpatikussá és átláthatóvá próbálja tenni a piaci versenyt, éppen a futóversenyjelleg az, ami miatt nem örvend népszerűségnek a piaci verseny, legalábbis Közép-Európában, ahol a kapitalizmus csak 25 éve létezik.

Először is, amikor Közép-Európában hirtelen kitört a piacgazdaság (Mérő László hasonlatát továbbgondolva: először rendezhettek szabad futóversenyt Közép-Európában), a helyi, edzetlen versenyzőnek rengeteg jól felkészült külföldi versenytárssal kellett felvenni a küzdelmet. És valóban annyi esélye volt a helyi indulóknak, mint az edzetlen futóknak a profikkal szemben.

Ráadásul a futóverseny igazi doppinggyanús sportág, a győztesei nem mindig tiszta eszközökkel győznek, és ha ebben is hasonlít a „versenytársadalmakhoz”, az inkább probléma. Ki tehetséggel, szorgalommal jut a csúcsra, ki jogtalan előnyökkel? Ember legyen a talpán, aki ezt a futóverseny és a piaci verseny szereplőiről megmondja.

Mégis, a piacgazdaság igazából komoly innovációja az emberiségnek, a régiónk is sokat profitál belőle, de a fanatizált élsportok helyett ez lehet, hogy jobban kitűnik a focipályán. Meg általában, minden csapatsportban. Ahol megint csak igaz a fenti apa-fiú párbeszéd:

– Miért fut az ember a labdával?

– Hogy gólt rúgjon.

– És akkor miért fut mindenki más is?

És hovatovább: a labdás ember miért rúgja el magától a labdát? A válasz végső soron az, hogy csapatban és összjátékban próbál gondolkodni: nem az a csapat nyer, ahol több az izomerő, hanem amelyik jobban kooperál. Ugyanez igaz a versenytársadalomban is: ha valaki megtalálja az összhangot a fogyasztójával, a partnereivel, a beszállítóival, befektetőivel, nő az esélye a győzelemre.

A piacgazdaság és szabadkereskedelem nagy innovációja, hogy a feudális, alá-fölé rendeltségi helyzetek után lehetőséget adott az ilyen, ún. win-win helyzetekre. Ahol nemcsak kizsákmányoló van és zsákmány, hanem ahol egy ügylettel mindkét fél jól járhat. Van, aki többet nyer ugyanazon a passzon, van, aki kevesebbet, de a csapatból mindenki nyer valamit. Nem véletlen, hogy a gólvágó focisták mellett ugyanúgy jegyzik a sok gólpasszt adó játékosok nevét is.

Szubjektív okoskodás ez, de lehet, hogy egy okos gólpassz az, amiben igazán megcsillan a piacgazdaság szelleme; persze sok minden más is kell a sikerhez, de az valóban inkább közelebb áll a sok loholáshoz, futáshoz.