Fikció

Filmet forgatnak Pozsonyban. Mégis. A forgatókönyvet ugyanis megváltoztatták: fikció lesz az egész, nem az elnök fiának 1995-ös elrablásáról, hanem manapság játszódik, az elnök fiáról szól, valamint annak elrablásáról. Fikció lesz, állítólag hasonlítani sem fog az 1995-ös történethez.

Amikor az ezredforduló táján számon kértem tollforgató barátaimtól, vajon miért nem ihlette meg őket a kilencvenes évek hazai Clondike-ja, a hatalmas társadalmi mozgás, az óriási vagyonmentések és kirablások, az a dinamika, ami a társadalomban békeidőben még sosem jelent meg a történelem folyamán, sokan mondták: túl sok szereplő él még, jobbára befolyásosak, s itt a történelmi dokumentum, de még a történelmi dráma is zűrös. Egyébként az elnök fiáról végül el nem készült film producere is csak annyit mondott el: jogi szakvélemények sorát kérték ki, és láss csodát, a történetet a jogászok is zűrösnek tartották. Hát persze: az elnök fiát elrabolták. Amikor úgy nézett ki, hogy a nyomozók igazi profi munkát végezve rájöttek, ki volt a tettes, az államfőt helyettesítő miniszterelnök amnesztiát hirdetett az elrablási ügyben – sokak szerint önmagának is –, a nyomozás pedig leállt. A bűncselekményt elkövető XY-t megnevezni tehát lehetetlen, ha viszont valaki elmondja, hogy XY volt a tettes, akkor ő követ el bűncselekményt, de legalábbis kártérítési pert lehet ellene nyerni. Az amnesztiát másra találták ki, de erről értekeztünk már párszor. Amiről viszont nem, az a fikció. Igen, a fikcióhoz menekülhet az alkotó ember, ha a valóságot akarja közvetíteni. Csodálatos hagyományokat teremtett a 19. század magyar nagyregényeinek sora (hogy ne külföldi példákat említsünk), a csúcson pedig valahol Jókai Fekete gyémántokja, És mégis mozog a Földje. Tudjuk, hogy soha Magyarországon semmilyen Berend Iván bányamérnök nem élt, Tibald gróf sem volt Bonda-völgy tulajdonosa, Maximilián herceg is a fantázia szülötte, mégis érezzük, a korai kapitalizmust megtanulni nem levéltári iratokból lehet igazán, hanem a regényből. Jenői Kálmánokat, sánta Bíróczykat, Korczákat és Sátory Katinkákat adott a fantázia a regényirodalomnak, de biztos, hogy a regényalakokat igazi hús-vér emberekről mintázták.

A modern kor nagyregénye a film – számos olyan filmprodukciót láthattunk, amelyben a hős soha nem volt rendőr, nyomozó, politikus és milliárdos, mégis ott vannak a magyar, a szlovák, de még az amerikai utcákon és üvegpalotákban.

Remélem, az átírt és fikcióra épülő film végül elkészül. Európa ontja a művészfilmeket, de nagyon kevés az a mainstream játékfilm, amelyben korunkra, korunk leglátványosabb eseményeire bukkannánk. Rádöbbenve, a fikció, a regény, a játékfilm nagyon is valóságos, nagyon is korhű és igenis tanulságos – a hatalmasok ügyvédeinek siserehada pedig eszköztelen és csak csendben dühönghetnek az érintettek. Legalább ennyi jár a tömegnek, amely, mint mindig, csak elszenvedője az eseményeknek, s legtöbbször a számlát is állja.