Fico marad – ez van

<p>Úgy tűnik, feleslegesen reménykednek azok, akik azt hiszik, hogy a jövő tavasszal esedékes parlamenti választásokon kis szerencsével (vagy naggyal) jobboldali kormánykoalíció alakulhat.</p>

Nyilván vannak olyanok, akik a 2010-es forgatókönyvben bízva azt hiszik, az SaS, az SDKÚ és az MKP parlamentbe csusszanásával megtámogatva a KDH, a Sieť és a Híd le tudja váltani Ficóékat. Számolni kell viszont egy új tényezővel, amely ezt az elképzelést keresztülhúzza. Ez pedig az Egyszerű Emberek, az SaS és a Nova koalíciója, amelyről Richard Sulík, az SaS elnöke már nyíltan beszél. Logikus lépés: A Nova és az SaS a túlélésért küzd, Igor Matovič, az egyszerűek elnöke pedig szívesen látja őket, hiszen növelhetik a „százalékait”, és az utolsó pillanatban majd elküldheti őket hazugságvizsgálatra. A probléma mégsem ez, hanem hogy ennek a jobboldali választási koalíciónak reális esélye van 10 százaléknyi szavazatot szerezni, miközben teljesen kormányképtelen. Mert ahol Igor Matovič felbukkan, ott vagy az lesz, amit ő mond, vagy omlik minden. Szóval Matovičcsal nyilván senki nem akar majd kormányozni, ami, tegyük hozzá: nagyon bölcs hozzáállás. Mivel egyik jobboldali párt sem tudott az elmúlt évek alatt komolyabban megerősödni, kénytelenek lesznek a Smerrel kormányozni (persze csak ha Fico nem dönt úgy, hogy ismét vállal 4 évet az SNS-szel, amely szintén a bejutási küszöbön billeg). Nem is valószínű, hogy 2016 márciusáig a helyzet nagyon változik: a KDH és a Híd hozza az eddigi formáját, a Sieť viszont csak akkor, ha belehúz kicsit. Ha nem, megmarad a jelenlegi „lufipártmezőnyben”, és talán a 10 százalékot sem éri el. Persze túlzás a szakmailag viszonylag felkészült Sieťet lufipártnak nevezni, de tény, hogy az elmúlt egy évben nem tudta megugrani a lécet, amelyet saját maga tett fel. A fő kérdés tehát az, hogy a kormánypárt botrányai mennyire tudják meggyengíteni Ficóék támogatottságát. Rá lehet-e majd kényszeríteni a Smert arra, hogy két koalíciós partnerrel kormányozzon? Akkor lesz majd igazán érdekes a helyzet. Mert a Smer nélkül nem lesz 2016-ban kormány, ez biztos. A többi hajó már elment.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?