Fico közeledik...

robert fico k

A kormány bukása után szinte azonnal nyilvánvalóvá vált: Fico negyedszer is hatalomra juthat, ha vetélytársai nem figyelnek rá kellőképpen.

Bár az ötös lottón tudnánk így eltalálni a számokat! Az előzetes felmérések 2022 decemberében azt mutatták, hogy a Smer a második helyen ólálkodik, majd január végére erősen megközelítette a Hlast. Napról napra erősebb lesz Fico és bandája, s úgy tűnik, hogy a szlovákiai Gyűrű Szövetsége nem fogja tudni megakadályozni Szauron hatalomra jutását.

„Az 59 éves Robert Ficót erős, tehetséges, nagyhatalmú, sikeres, befolyásos politikusnak mondják” – fogalmazott a magyar állami média riportere abban a beszélgetésben, amelyet az M1 televízió is sugárzott. Kiderült, Fico az Orbán-kormányt követendő példának tartja. A Smer veterán terminátorát nehéz úgy elképzelni, mint ahogyan a magyar közmédia beállította, hisz idehaza bűnszervezet létrehozásával és hivatali visszaéléssel is megvádolták. Aki „keresztapa” volt, az is marad... Viszont el sem tudjuk képzelni, mi várna ránk az esetleges újabb uralkodása alatt...

Jól látszik, hogy Fico a szlovákiai magyarságot Orbánon keresztül próbálja elérni. Az Orbán-kabinet diktatórikus rendszere, amelyben a gazdagok még gazdagabbak lesznek és a szegények még szegényebbek, nem olyan álomuniverzum, amely a jövő kalandorainak igazán jó lenne. Illetve az itt élő magyarok tudják, hogy Szlovákiában ők „buta” magyarok, Magyarországon pedig „ostoba” szlovákok. Érdekes mentalitás ez...

Sokan nem hogy az ottani vezetéssel nem rokonszenveznek, de még a határátlépést is rengetegen kétszer meggondolnák, ha lenne elég munka a szlovákiai „megyékben”. Ficónak talán csak az tetszett meg, hogy Magyarországon újra életbe léptek a vármegyék, és így Orbán Viktor egy lépéssel közelebb juthatott a „királyi” tisztséghez. Ki tudja, talán Fico fejében is megfordult, hogy ha kellően gyors és ügyes lenne, akkor ő lehetne Szlovákia első „királya”. Létrejöhetne a Szlovák–Magyar Monarchia.

A pároknál egy jól működő kapcsolathoz kell a közös téma, Fico–Orbán viszonylatban ez a szankciók kérdése. Orbán elérte a szomszédban, hogy a szankciókról szóló kommunikáció negatív nyomot hagyjon a lakosságban. Lehet, hogy a 10 millió polgárból csak 1 millió töltötte ki a „nemzeti konzultációt”, de a miniszterelnök akkor is elmondhatja: a magyarok NEM!-et mondanak a szankciókra. Fico is úgy gondolja, hogy a szankciók eredménytelenek, ezért könnyen előfordulhat, hogy a kampányát ezzel fogja indítani, például így: „Kézen fogva, egységben nemet mondunk a szankciókra! Brüsszel tehet mindenről!”

Reménykedjünk, hogy az emberek rájönnek arra, hogy bár a demokrácia is egy irányított vonalvezetés, mégis jobb, mint a kommunista diktatúra. Orbán már barátkozik Putyinnal, Fico még csak barátkozna. S amennyiben az orosz Főnök tudna valami jót ígérni, akkor Ukrajna máris két tűz közé keveredne. Oroszország tovább nyomulna, Magyarország és Szlovákia pedig ellenállna az uniónak. Lesznek itt még érdekes fordulatok szeptemberig, s talán Smaug, a sárkány is előkerül a Tátrából...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?