Fico és Matovič egy gyékényen

robert fico k

Két olyan szlovák pártelnök akadt e héten a pozsonyi parlamentben, akik felszólalásuk végén kéjes kárörömmel fröcsögték Ódor Lajos miniszterelnök felé, hogy frakciójuk egyetlen tagja sem szavaz bizalmat a kormányának. Voltak követőik a vitában, mások igyekeztek kulturáltabb eszközökkel fogást találni a beterjesztett kormányprogramon, amelyről viszont többen elismerően nyilatkoztak.

A vitában felszólalók egy része ezt a dokumentumot nyilvánvalóan csupán eszközként igyekezett kihasználni a közelgő parlamenti választás előtti kampányban, amihez szerintük az államfő szidalmazása is hozzátartozik. Az OĽaNO elnöke járt elöl, aki habzó szájjal „Čaputová embereinek” minősítette a kabinetet. Fico először igyekezett kioktatni a kormányfőt, hogy a pozsonyi parlament nem szakmai, hanem politikai viták színhelye, amivel mintha felmentette volna a trágárságokat, negyedik osztályú kocsmákban sem megtűrt sértegetéseket. Matovič és Fico egyaránt krokodilkönnyeket hullatott amiatt, hogy Ódor nem rögzítette a kormányprogramban azokat a követeléseiket, amelyeket a bizalmi megszavazásának fejében elvártak tőle, amit sem politikai, sem szakmai okok miatt nem tehetett meg. A Smer elnöke rendszerint „őrültnek, félbolondnak” nevezi Matovičot, aki viszont általában csak „vagabundusnak, maffiózónak, tolvajnak” minősíti őt, mégis a liberálisok a köztársasági elnök sértegetésében, harsány „sorosozásban” egy gyékényen árulnak, vagyis nem válogatósak.

A mostani parlamenti vitában a jobboldali szélsőségesek sem fogták vissza magukat. Néhányan burkoltan utaltak a miniszterelnök nemzetiségére, Milan Mazurek meg azt ordibálta, hogy a dokumentum a Nyugat alattvalóiként bélyegezi meg a szlovákságot. Nekirontott Brüsszelnek is. Legmélyebb szintre azonban Rastislav Schlosár Kotleba-párti képviselő süllyedt. Szerinte nem normális állapot, hogy Szlovákiának nemzetiséghez tartozó – értsd: magyar – miniszterelnöke van, de Ondrej Dostál azonnal fi gyelmeztette őt, hogy aki Szlovákia bármelyik polgárának, tisztségviselőjének a nemzetiségét firtatja vagy kifogásolja, az fasiszta.

oris Kollár, a Sme rodina elnöke, valamint pártbeli társa, Milan Krajniak több konkrétumot várt el az előterjesztett anyagtól, ezért tartózkodást jelentettek be. Legérthetetlenebb viszont a Hlas-frakció viselkedése, hiszen Peter Pellegrini hónapokon át sürgette a szakértői kabinet kinevezését. Amikor meg az államfő ezt megtette, akkor ők bejelentették, hogy nem szavaznak bizalmat ennek a testületnek, mert nem a választáson szereztek mandátumot, ami egyértelmű mellébeszélés, hiszen a Heger-kabinet totális összeomlása után az államfő mást nem tehetett, mint alkotmányos jogával, sőt, kötelességével élve nevezett ki szakértők alkotta ideiglenes kormányt.

Elsősorban az SaS, továbbá a Demokraták képviselői méltányolták a kormányprogram szakmai színvonalát, a kabinet rövid távú – várható megbízatási idejük végéig tartó – bel- és külpolitikai céljait, főleg a célzott szociális támogatást kilátásba helyező lépéseit, miként a remélhetően ősszel felálló új kormány számára készített ajánlásait is. Alighanem ideológiai szemellenzőt tartottak maguk elé a Szövetség vezetői, amikor a kormányprogram kapcsán a csalódottságuknak adtak hangot. A Híd 2023 párt viszont az adott körülményekhez képest elfogadhatónak minősítette a dokumentumot, amelynek merőben eltérő fogadtatása a parlament, sőt egész Szlovákia polgárainak a természetesnél sokkal nagyobb megosztottságát tükrözi.

A tegnapi parlamenti szavazás következményeként az Ódor-kabinet nem kapott bizalmat. Ezzel csupán egy csatát vesztett. Megnyerheti viszont a politikai háborút, vagyis a mainál nyugodtabb légkört teremtve vezetheti el országunkat a tisztességes választásig. Egyszersmind a korlátozott jogköre ellenére a rászorulók támogatásával, a fiatalok agyelszívásának csökkentésével és egyéb indokolt intézkedésekkel a lakosság körében nagyobb elismerést vívhat ki, mint most a parlamentben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?