Fico elszólta magát

danglar

A Smer elnöke ismét olyan sajtótájékoztatót tartott, amely több szempontból emlékezetes marad. 

A megmosolyogni való része, hogy Fico erős késztetést érzett az ellenzéki megnemtámadási egyezség hosszas boncolgatására, majd kijelentette, hogy voltaképpen az ellenzék egyáltalán nem érdekli és kár rá fecsérelni a szót. A többi témában viszont sokkal következetesebb volt, és jó lesz megjegyezni, mit mondott. 
A kulcsmondat az volt, elképzelhető, hogy a választás után patthelyzet alakul ki, ő pedig mindenképp szeretne elkerülni úgy újabb, előrehozott választást.

Mindez azt jelenti: olyan helyzet adódhat, hogy Kotlebáék nélkül senki nem tud kormányt alakítani, így a választóknak hamarosan ismét az urnákhoz kellene járulniuk. Persze a Pellegrini-kabinet a lemondása után formailag tovább kormányozna az új kormány felállásáig, de érdemi döntéseket nem hozna, és ez a helyzet akár hónapokon át húzódna. Egyre gyakoribb forgatókönyv ez Európa országaiban, így „kínlódtak” majd fél évig a svédek, a németek és a csehek. Fico számára pedig a legrosszabb forgatókönny erre az esetre, ha az elnök asszony is belépne a képbe és hivatalnokkormányt nevezne ki. De a vége így is az lenne, hogy előrehozott választást kell tartani, ami még rosszabbul sülhetne el, mert a kormányalakítási huzavonába belefáradt és kiábrándult szavazók esetleg tovább erősítenék a rendszerellenes és szélsőséges pártokat.

Fico alighanem erre számít, mert ebben az esetben két legyet ütne egy csapásra. Először is azzal zsarolná a Smert elutasító pártokat, hogy mégis álljanak össze vele kormányozni, különben sokkal rosszabb lesz a helyzet és tovább erősödnek Kotlebáék. Másrészt ezek a pártok jól tudják, hogy a Smer ölelése halálos és aki szövetkezik Ficóval, úgy végzi, mint a Sieť és a Híd, szóval ez az út járhatatlan.
Éppen ezért valószínű, hogy Fico egy másik szerepet játszik el,

alkotmányos válságról fog szónokolni, majd bejelenti, hogy tekintettel a rendkívüli körülményekre „megmenti a hazát” és koalíciót köt Kotlebáékkal, vagy inkább csak kisebbségi kormányt hoz létre az újnácik csendes, külső támogatásával, hogy mégse legyen annyira gusztustalan a dolog.

Ennek jegyében Fico már ki is jelentette, hogy az ĽSNS legitim parlamenti párt, hiszen nem oszlatta fel a bíróság. Mondja most ezt arról a pártról, amelynek megállítására hozták létre a jelenlegi kormánykoalíciót, legalábbis ez volt akkor az első számú szlogen.
A másik oldalon Kotleba is elkezdett dolgozni azon, hogy elfogadhatóbbá tegye magát, a fasisztaellenes szlovák nemzeti felkelést már nem bolsevik puccsnak tartja, hanem jelentős történelmi eseménynek, és már nem kérdőjelezi meg a második világháború végeredményét, bár az Jozef Tiso felakasztásához vezetett, akit Kotleba eddig az „egyetlen igaz szlovák elnöknek” tartott.

Persze, szó sincs arról, hogy Fico terve tökéletes. A Smer elnökének ehhez meg kellene törnie Peter Pellegrini kormányfőt vagy félreállítani őt, aki a kettejük jelenlegi megállapodása szerint, ha a Smer kapja a legtöbb szavazatot, ő fogja vezetni a kormányalakítási tárgyalásokat. Pellegrini viszont nyilvánosan, határozottan és többször is elhatárolódott attól, hogy bármilyen formában együttműködjön Kotlebáékkal.
És ott van még Zuzana Čaputová államfő, aki elutasítaná egy kisebbségi kormány kinevezését, melyet kívülről Kotleba támogat.
Szóval Fico terve nem tökéletes, de számára még mindig jobb, mint hogy szedje a sátorfáját.
A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?