Fico, a mókamester

<p>A Smer meg akarja nyerni a 2020-as parlamenti választásokat &ndash; hangzik az idei év egyik legmorbidabb politikai vicce, amelyet a vezető kormánypárt hétvégi kongresszusán a szlovákiai fekete humor nagyágyúja, Robert Fico kormányfő sütött el.</p>

Szlovákiában nincs olyan hagyománya a politikai kabarénak, mint Magyarországon, a lakosság egy részének így ezúttal is el kell magyarázni, hogy a rendkívüli humorérzékkel megáldott kormányfő csak viccelt. Fico is nagyon jól tudja, hogy az általa vezetett tömörülés lassan, de biztosan araszol a szlovákiai politikai pártok szemétdombja felé. A pár évvel ezelőtti, több mint 44 százalékos népszerűsége a felére apadt, és ez még csak a kezdet. A párt szombati kongresszusán kiderült, hogy a csúcsvezetés – ha tisztában van is a párton belüli erőátcsoportosítások szükségességével – képtelen végrehajtani a változtatásokat, hiszen ezzel önmagát kellene megtagadnia.

Mivel képtelenek megválni a párt korrupciós botrányokba keveredett csúcsvezetőitől, az elkövetkező időszakban is olyan eszközökkel próbálják meg növelni a népszerűségüket, amelyek korábban beváltak. A kongresszuson elhangzottakból arra következtethetünk, hogy Fico az ellenségkereséssel és az adófizetők pénzének mértéktelen elherdálásával kívánja összeterelni a szétszéledő nyájat. Az aktuális ellenségek közé, a „korszellemnek” engedve – a bankokon és a multikon kívül – burkoltan ugyan, de már a romák is bekerültek, ha már a fránya menekülteken nem lehet elverni a port, hiszen nagy ívben elkerülik Szlovákiát. A probléma ezzel azonban az, hogy a romák elleni fellépésnek vannak sokkal „hitelesebb” képviselői, a szélsőjobbról így valószínűleg nem sikerül visszacsalogatni a Smertől elforduló választókat. Nem sokat hozhatnak a konyhára a szociális ígéretek sem. Az előző és a jelenlegi Fico-kabinet szociális csomagjai csak azért valósulhattak meg, mert egy ideje jobban áll a gazdaság szénája, a többletbevételeknek köszönhetően így volt miből szórni a pénzt. Fico azonban nem gondolt a jövőre, tartalékokat sem halmoztak fel, miközben a gazdaság felett sötét viharfelhők gyülekeznek. Az eddigi dinamikus növekedés ugyanis nagyrészt a külföldi keresletnek volt köszönhető, amihez az alacsonyabb hitelkamatok és a rekord olcsó üzemanyagok járultak hozzá. Az elmúlt hetek fejleményei alapján azonban szinte biztos, hogy az olcsó hitelek és olcsó üzemanyagok időszakának vége, ami a gazdaság teljesítményére is rányomja a bélyegét.

Ficónak így – ha csak nem emeli az adókat – egyre kevesebb pénze marad a baloldali rongyrázásra. Márpedig e nélkül a közeljövőben még többen fordítanak hátat a pártnak. Persze, ma már ennek sem örülhetünk olyan felhőtlenül, mint pár éve lehetett volna, Szlovákiában ugyanis nincs egyetlen olyan mérvadó párt sem, amelyre fenntartások nélkül lehetne szavazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?